Jó lett volna az első reffsor, akkor laposabb is a vitorla. A zsák ilyenkor csak dönt, nem igazán húz, meg a szög is élesebb lehet. Most már mindegy, nem variálunk, inkább bebújunk a Györöki öbölbe. Egészen a fenekéig. Itt, Badacsony takarásában egész emberi állapotok uralkodnak, tudjuk nyerni a magasságot. Elhagyjuk Szigligetet. Kovácsoljuk a terveket, hogyan járjunk majd el, ha megint kifutunk a hullámpokolba a kikötő előtt. Aztán az élet megoldja bajunkat, mert hirtelen jócskán szelídül a szél. Persze ez „kétes dicsőség”, mert a kitörni készülő égiháború biztos előjele. Sebaj, most jól jön, köszönjük szépen. Biztonságban befutunk a vészt megelőzően.

Egyre inkább „füstölnek a hegyek”. A látvány ugyan gyönyörű, monumentális, viszont akár pillanatokon belül elkezdődhet a tánc, két „haver” hajó viszont még kint van. Szerencsére az egyik jókor befut (még a vitorlákat is van idő elrendezni), míg a másik pont az égszakadást megelőző percekben, de szerencsésen partot ér mellettünk. Ügyesek voltak ebben a szélpokolban.

Átvészeljük az égi áldást a Vendégváró falatozóban Zsuzsa néniéknél. Jól megebédelünk, elbeszélgetünk. Eltűnt az „ELADÓ” tábla az üzletről. Komoly vevő nem akadt a télen, így csinálják tovább, szembenézve az egyre mélyülő nehézségekkel (nem kapnak munkaerőt, két régi jó kolléga távozott… stb.) Tippet azt tudok adni rendesen – kívülről marha könnyű –. Elmondom, hogy Zoli hogyan oldotta meg a kérdést Földváron a Csigaházban. Ők itt ezt nem képesek kezelni, mert szállást nem tudnak biztosítani. Hát így valóban „betli”, nem ragozom tovább. A „szomszédos országokban” az alaphangon nyolcszoros bérek bizony elszipkáznak mindenkit, aki valóban oda tudja tenni magát a munkába. Hagyjuk, ez nem igazán a mi témánk – csak hatással van ránk –. A „rablósoron” máskülönben már majdnem mindenki kinyitott. Az általunk oly nagyon kedvelt Pálinkaház viszont csontra bedeszkázva. Nyugtalanít, mert ők szoktak elsőnek kezdeni, és az utolsók között, késő ősszel végezni.

Bár elvonult a zuhé, úgy tűnik, hogy van bőven utánpótlása, így hosszabb kirándulásra nem vállalkozunk. Sőt rövidebbre sem, ugyanis Part Imre (Imre borozó) nem veszi fel a telefont, hegyi taxi egy darab sincs, bizonytalanra pedig nem mászunk. A Római úton sétálgatunk kicsit. Rögtön az elején, a Raklap borozó természetesen működik, sőt vele szemben még egy „Buttler” szobrot is állítottak (megmintázva a tulajdonost).

Persze a Dobosi-Stier pincészetbe benézünk. Lujza kutya régi ismerősként csóválja a farkát, Csaba barátom jól tart étellel–itallal http://www.dobosistierpinceszet.hu/ . Átbeszéljük a közelmúltban történteket, szó esik a nyári tervekről is. Megnyugtat, szombatonként megint lesz grillezés. És ezzel be is fejezzük badacsonyi villámlátogatásunkat. A következő túrán természetesen ide is hosszabb időt szánunk, különös tekintettel a „hegy levének” tesztelésére. Most megelégszünk ennyivel.

Az éjszaka második felében hatalmas eső áztatott minket. De jó is a túraponyva, nem kellett a kabinajtót betenni. Sokkal komfortosabb, ha ilyen esetben nem kell „megfulladni”.

Reggelre épp hogy csak elcsúszik a felhő. Kihasználjuk, elindulunk. Az idő megint csak igen változékonynak ígérkezik. A szél alig lengedez, viszont Cumulonimbus (zivatarfelhő) kezdemények köröskörül fenyegetnek.

Megyünk tehát addig, ameddig csak tudunk. Lassúak vagyunk, mint a reumás csiga. Hol innen, hol onnan kapunk valami leheletet. A fellegek viszont igen csak tornyosulnak. Nagy nehezen elérjük Boglár vonalát. Bemenjünk? Ott már jártunk, tehát csak végszükség esetén. Az északi part mögött vagy öt kilométerre leszakad egy zivatar. Talán lesz kifúvószél. Lett, de nagyon gyér. Azért valamit haladunk vele.

Egyre több hatalmas döglött busát látunk. Közeledünk tehát Lelléhez. Itt van ugyanis a Tetves patak befolyása, ahol ezek a halak leívtak, majd visszaúsztak a tóba befejezni életüket. A múltkor összefutottam a BHG (Balatoni Halgazdaság) egyik mérnökével. Neki is szegeztem a kérdést, miszerint nyilván tudják ezt a Tetves pataki akciót, meg azt is, hogy igen egyszerűen, egy hálós csapda segítségével össze lehetne fogni az egész visszatérő állományt, ami úgyis elpusztul. Miért nem teszik meg? Egyszerű, rövid választ kaptam: „Kóstoltad már a balatoni busa húsát?” – Nem én! – „Ne is tedd, ha jót akarsz! Valami iszonyúan sz@r. Eladhatatlan!” Sakk matt! Ezen túl is gyönyörködhetünk látványukban, élvezhetjük illatukat, így nyár elején.

A zrí előtt csak befutunk Lellére. Mennénk ebédelni. Az Amigó étterem sajnos zárva. Aggasztó, hiszen ilyenkor már réges-rég működni szokott. Kérdés, hogy egyáltalán kinyit-e valaha? A soron ajánlanak egyet, hogy az jó. Bemegyünk, rendelünk. Egyikünk „Húslevest gazdagon”, utána palacsintát. Várunk. Kihozzák neki a palacsintát. Hol a leves? Ja, majd nemsokára. Másik társam kikapja kezemből a kenyeret, amit a gulyáshoz készültem harapni. Nézd, penészes!!! Tényleg az volt. Szóvá tettük. Hoztak másikat. Szó nélkül, semmi elnézést. Elképzelem, milyen helyzet lehet itt a konyhában. Nem írom le a cég nevét. Viszont az ég szerelmére, vigyázzatok! Ez a színvonal kezd tipikussá válni a strandok környékén. Még komoly baj is lehet belőle. Lehet, hogy felértékelődik a kikötői Sekli étterem, a drága, de sima menzakajájával? Fontolóra vesszük.

Besétálunk a központba. A kultúrház Vadász kiállítása már a hétvégéken fogad látogatókat. Az idősebb és ifjabb Kapoli Antal emlékére épült múzeum (tavaly zárva volt) kertje ugyan rendbe szedve, de csukott kapuján egy cetli, miszerint „A helytörténeti kiállítás, előzetes bejelentésre…stb.” Szóval ennek utána fogok érdeklődni, hogy mi is lett a sorsa. Végtelenül sajnálnám, ha a város elvesztette volna ezt a nevezetességét.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kapoli_Antal_(fafarag%C3%B3,_1867%E2%80%931957)

Elnyaljuk a kötelező fagylaltot vele szemben a !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! cukrászdában. Szokásosan finom. Lesétálunk a partra, azaz, csak sétálnánk, mert a strand lakat alatt, a többi rész pedig le van kerítve

Nehogy már valaki beledugja az ujját a vízbe! Mi értelme van ennek?!

A közforgalmú móló mellett viszont, idén először pillantunk meg csibéit vezető tőkésrécét. Alig pár naposak lehetnek. Ez nagyon jó jel. Úgy látszik, sikerült a tájidegen bütykös hattyú populációt némiképp visszaszorítani, így megint tud a kacsa is eredményesen költeni.

 Végigsétálunk a mólószáron. Egymás hegyin-hátán a horgászok. És még halat is fognak. Csodaszép az alkonyat, mi is elgyönyörködünk benne. És a vízszint is rendben van. A hullám néha kinyal a gátra. Lelle egyébként szép, még élet is van. Nagyon jól érezzük magunkat. És a nap lassan megtér pihenőjére. Mi is.

Vészesen fogy az időnk. Egy markáns hidegfront tűnt fel, ami lassan, de biztosan közelíti térségünket. Nem hiányzik! Túránkat, ez okból egy nappal sajnos meg kell, hogy rövidítsük. De még egy napunk azért van. Reggel átvitorlázunk Szemesre.

Az enyhe szellő szárnyán ebédre odaérünk. Rákötünk – szokás szerint – az egyik szabad úszómóló végére. Az irodában aztán kiderül, ezek már nem vendéghelyek. Kiadták őket véglegesre, helyi bérlőknek. Akkor hova kössünk? „A legkülső móló mindkét oldala szabad” kapom a választ. Na, igen, de az teljességgel használhatatlan. Ugyanis a rövid fingerek mellé részint igen nehéz egy átlagos méretű teknőt kötni, másrészt lehetetlen tökéletesen rögzíteni. Ráadásul, a legkisebb északias szélben is odacsapnak a hullámok, hiszen semmi nem állja útjukat. Jó szélesen kilátni a nyílt tengerre. A mólószárak ezen a ponton még közel sem zárnak megfelelően. Azaz sehogy. Ezt a kedves kikötőmesterek is tudják. Nem rajtuk múlik. Most még maradhatunk, ahol vagyunk, mert az a hajó még nincs vízen, amelyik oda fog kerülni. Ezt megköszönjük. Ennek örülünk.

Annak viszont nem, hogy ezek alapján, a Szemesen való kikötést (éjszakázást) elfelejthetjük. Legfeljebb abban az esetben kockáztatjuk meg, ha semmiféle légmozgás nem várható az ott-tartózkodás ideje alatt. Nekünk, túrázóknak ez igen nagy veszteség. Ez a városka majd minden utunkon célpont volt. Múzeumairól, látnivalóiról nem egyszer írtam. Végtelenül sajnálom. Meg valahol nem is értem. Lépten-nyomon láthatóak a bazinagy plakátok, ahol a BHZRT hirdeti magát, mint a legnagyobb kikötőlánc, és ajánlja a vitorlással való túrázást. Erre megszüntet vendéghelyeket úgy, hogy gyakorlatilag elérhetetlenné tesz egy fontos kikötőt! Ide is érvényes lenne a tézis, miszerint minél több a csili-vili, színes-képes, tarkabarka és csábító propaganda, annál kevesebb tartalom van mögötte?! Nem akarom ezt hinni! De sejtésem pogány!

Megyünk ebédelni. A Kishalász, ami pár éve még !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! hely volt (főtt csülök hagymával és tormával) az elmúlt években iszonyúan leromlott. Most is odasétálunk. Alig pár vendég piszkálgatja az ételt. Meglessük, mit kaptak. Még a strand szintet is alig éri el. Felejtős. A Hal Álom régi épülete üresen tátong, csak ördögszekeret kerget a szél. Ezért kellett őket kidobni? Megérte? A soron, a tavalyi helyen megtaláljuk. Belakták, szinte az eredeti választékot nyújtják (pacal, rántott szelet, csirke dolgok), nem csak halféleségeket. Megebédelünk. Sétálunk egyet, majd a zivatarok elmúltával, megköszönve a vendéglátást hajóra szállunk és elindulunk hazafelé.

Káprázatos színkavalkáddal, vakító csillogással búcsúzik a Balaton. Ez a túránk is véget ér. Épségben hazaérünk, leszerelünk. Amint eltakarodik a hidegfront, megint csak neki indulunk.

Száz szónak is egy a vége, lehet bármennyi bosszúság vagy nehézség, az én kedvemet csak nem sikerül elvenni. Azért is menni kell!

Mert túrázni gyönyörű!

2018. május 16.

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!