A történet 2016 decemberében kezdődött!
Műhelyemben, a Mackó 3, akkor 53-ik évében járó Dragon újjáépítésén dolgozgatva, keringtek körülöttem a gondolatok! Sok éve jártam már a tengereket, de mindig csak rövid, egyhetes túrákon, 300-450 mérföldeket hajózva. 2017-ben 55 leszek, kéne egy nagyobbat lépni!
Gondolat-tett...? Vágjunk bele!
Másnap lekötöttem Rocio-t, a Lagoon 39-es katamaránt 2017 október végére egy 3 hetes one way Malorca-Gran Canaria, több mint 1400 mérföldes útra. A túrát sikeresen teljesítettük, és közben szinte észrevétlenül egy szerelem bontakozott ki a ,,közeli" atlanti szigetcsoportokkal! Földrajz órákon mindannyian hallottunk, regényekben olvastunk, filmeken láttuk Polinézia, Melanézia, Mikronézia távoli egzotikus szigetvilágairól. No de Macaronesia? Ugyan ki hallott erről..., megvallom én sem!
Az Azori-szigetek-Madeira-Kanári-szigetek-Zöldfoki-szigetek alkotta szigetvilágot hívják így!
A 2017-es 3 hetes túrán érintettük Madeirát és a Kanári 2 szigetét: Tenerifét és Gran Canariát, majd 2018 februárjában újabb két varázslatos szigetet: La Gomerát és El Hierrot. 2018 novemberi újabb 3 hetes túránkon La Palmát, a Madonna által is megénekelt La Isla Bonita-t is kipipáltuk. Hazafelé tarva az unalmas repülőúton a magamfajtának unatkozás helyett a gondolatai szárnyalnak!
Mi is hiányzik még Macaronesiából? Azori-szigetek, de oda csak tavasztól őszig jó menni! Mi marad a hajós embernek, ha a szilveszteri buli után már majd be vitorlázik?.....
Hát a Zöldfoki-szigetek!
Hazaérve némi utánajárás és már meg is van a hajó 2019 január végére! Ez így egészen egyszerűnek tűnik, az adriai bérlések tükrében, de nem az! Az Adrián a világ összes charter cége jelen van, annyi a hajó, hogy még ki is adják őket.... no de Cabo Verdén?
Max. 2 cég, 3-4 hajó, ha nem eszelsz időben, csak jövőre tervezz! Csapat még a holdban, egy év van hátra, de legalább enyém a hajó egy ,, öregecske" Oceanis 393. Köszönet érte Milénának és csapatának! Számomra érthetetlen, csak remélt módon a túra 2 hét alatt megtelt! Léteznek még emberek akik mernek egy évre előre tervezni...? Na ja... aki nem kanapé kalandor...!
Január 24-én hárman álltunk izgalommal Ferihegyen a váróban. Viktor kipróbált tengerész. Már bizonyított a 2018-as februári Kanári túrán és novemberi Gibraltár-Madeira katamarán úton, megbízható remek társ! Imre Újvidékről, motoros hajós, életében először vitorlázik, még nem hajóztunk együtt. Zoli Dublinból Lisszabonban vár minket, Viktor barátja, a novemberi Gibraltár-Madeira szakaszon, egyből egy 618 mérföldes nyílt óceáni nehéz vitorlázáson esett át a tűzkeresztségen. Kiss Zoli és barátja a Gyergyószentmiklósi székely Boti Mindeloban csatlakozik a csapahoz. Lisszabonba érve a reptéren Zoli még az egész napos városnézés és a jóféle portugál Strela komlószörp hatása alatt várt ránk. Kedves srác, már fél Lisszabon a barátja lett és ez a vacsoránál is megmutatkozott...
Azért valahogy megúsztuk!
Cabo Verdére nem olyan egyszerű eljutni, mert kb 5-15 óra átszállás Lisszabonban! Másnap, 25-én kora délután megérkeztünk Sao Vicentére. Kopár hegyfalak között egy kifutó, nincs is többre szükség a napi 2 gépnek, Max egy szerény Penny Market méretű terminál. A vízum nagyjából 20 perc a kb. 100 utasnak (31€) Zoli és Boti bérelt Daciával várnak, végre együtt a csapat! Kiss Zoli 2017-ben Madeirán kihajózott a 3 hetes túráról súlyos tengeribetegsége miatt, így számomra nagy öröm, hogy nem adta fel! Egy baráti, kemény tengerészes kézfogás, egy ölelés... ennyi, bajtársak, barátok, testvérek vagyunk! Ez egy ilyen élet, a tenger, az óceán összeköt örökre azzal, akivel együtt hajózol! Elfoglaltuk a szállásunkat, majd a bérelt autóval kis kirándulást tettünk a sziget közeli részein, hiszen a tengeri vitorlástúra nem csak a vitorlázásról szól!
Különös világba csöppentünk! Az egykor lakatlan, portugálok, kalózok, rabszolga kereskedők benépesítette szigetek, különleges katyvasza az európai és fekete afrikai világnak. Az atlanti átkelésre induló világjárók még meg-meg állnak Sao Vicentén, Mindeloban, de a tömegturizmus elkerüli Cabo Verdét. A törekvések a turizmus fejlesztésére itt-ott látszanak, de a gdp nagy részét (70%) még a külföldön dolgozók haza utalásai adják. Hazai hajóstársak tapasztalatainak hiányában, csak a netről vett ellentmondásos infók alapján a felfedezők izgalmával vágtunk az útba! Sarkalatos és engem kapitányként a legjobban izgató kérdés a biztonság volt! Hajós emberként meggyőződésem és ezt anno vitorlás oktatóként is igyekeztem átadni, hogy a hajóra a part a veszélyesebb, nem a tenger! A hajónk átvétele előtt alkalmunk volt beszélgetni az előttunk lévő német csapattal. Ők két hetet hajóztak, és szívesen elláttak minket, első kézből, jó tanácsokkal. Legfontosabb, hogy marina sehol a szigeteken, csak horgonyzás! Általában mindig akad önjelölt segítő, aki vagy csónakkal, vagy akár úszva partra viszi a farkötelünket (szűk a hely, a horgony mellett muszáj a parthoz is kötni). Ezt a kéretlen szolgáltatást érdemes elfogadni, de nem szabad 1000 escudonál (kb. 10€) többet ajánlani érte. Ezzel egyszersmind a hajó biztonságát is megváltjuk! Itt így mennek a dolgok.
Betartottuk, semmi gondunk nem volt!
A túrákhoz nem érdemes autót bérelni, inkább helyi cabriót fogadni (pick up a platon két paddal, malac szállító ketreccel!) Kényelmetlen, ráz de hangulata van és vezetést is kapsz mellé! Nagyjából ezekkel a helyben szerzett infókkal felvértezve néztünk egy hetes utunk elé. Szombaton, kora délután, Rudi a labanc (übermens mentalitású osztrák bázisvezető) adta át a hajót.
2002-es Oceanis 393, korának megfelelő állapotban. Motorozó fény, farfény , deck fény nincs, a kabin világítások egy része nincs. Radar viszont van és működik, a plotter jó és még a kormányállásba is került egy Noé bárkájáról lementett gps-es halradar. Ezeken sosem szoktam fennakadni, mindig van saját navigációm is! Minden más kifogástalan, a hajó korrekt! Rudi, a labanc szeme kicsit elkerekedett a tervezett útvonalunk hallatán! Nagyjából 300 mérföld! Aszongya, ahhoz 2 hét köll! Bocsi, bennünk kuruc vér folyik, nem híg labanc! Asszongya a biminit csak reggel tudja felrakni! Mondom, napnyugtával indulunk! 1/2 7-kor megjelent a biminivel és felrakta. Ebura fakó... megértette!
A napnyugtával, ahogy terveztük, kifutottunk Mindeloból és Brava felé fordítottuk a C'Alma orrát. Az egyenlítő fölött 16°-ra, 20-25 csomós NE passzát repített az éjszakában Brava felé. A tiszta éjszakában az ismert csillagképek mellett annyi volt még az égen, hogy azt hittük ránk szakad a mérhetetlen súly alatt. A hajó sodrában fluoreszkáló planktonok stroboszkópja követett bennünket. Éjszakai őrségem alatt egy repülő hal zúgott el a fülem mellet és csapódott a cocpit asztalnak. Társai ügyesebbek voltak, így hatunknak kevés lévén a vékony jószág, vissza adtam a tengernek. Másnap, 22 órányi élvezetes vitorlázás után, délután 5 órakor horgonyt dobtunk Braván Porto da Furuna kikötőjében.
Itt nincsenek kényeztető szolgáltatásaikkal feneket habosra nyaló marinák! Ez a való világ! Saját horgonyod, a helyi csóka által parton rögzített farköteled. Ha vizet akarsz, boci és kanna. Ha dieselt akarsz, boci és kanna. Kikötő díj nincs, de érdemes egy ezrest (10€) adni a segítőnek és biztonságban vagy! Brava, étterem, Bár Martin, minő véletlen, a segítő halász családi érdekeltsége! Földes utca, hevenyészve ajtó elé dobott beton kocka lépcső. Mérsékelten koszos, tömény halszagú helyiség, 3 asztal, bárpult, a bárpult mellett stokin, meghatározhatatlan korú hölgy, lehet 14 és 35 is csecsemőt szoptat. Megállapodunk a halásszal a kaja dolgában. Valami frissen fogott dolog, hozzá mindenféle köret, saláta etc. Kemény 8 €/kopp. Másfél óra múlva kész. Ok. Addig szétnézünk a faluban. A főúton, forgalom nem lévén, az út teljes szélességében közlekedtünk, 4-5 sovány tehén jön szembe, szabályosan a saját sávjukban. Meglátva a szabálysértőket, türelmesen megálltak. Eltelt, kis idő, mire megértettük, mi vagyunk a szabálytalanok. Visszatérve a sávunkba, a bocik elindultak. Semmi anyázás ökölrázás! Micsoda eszményi közlekedési morál! Van mit tanulnunk! Fél óra alatt bejártuk a falut, így volt még egy szabad óránk a vacsihoz.
A főutcán bár felirat, na ez jó lesz nekünk! A helyiségből egy asztalt és 5 széket az utcára vittünk és a már megkedvelt, egyetlen Strela márkájú portugál sör mellett szivtuk magunkba a hely hangulatát. Öreg, nagyjából Yoda mester korú fekete mosolygó ember lép hozzánk. Hamarosan kiderül, világlátott, Amerikában, Braziliában, Európában járt emberrel van dolgunk. Teljesen képben van, honnan jöttünk, nem keveri, mint a művelt nyugati ember Budapestet Bukaresttel és megesküszik a talpas feszületre, hogy ezen a szigeten mi vagyunk az első magyarok. A dolog természetesen nem hitelesíthető információ, de hízik a májunk! Az öreg amúgy szavahihetőnek tűnik és nagy tiszteletnek örvend a faluban, mert a bárban ingyen kapta a piát. Visszatérve az etetőbe először azt hittük rossz helyen járunk! A mérsékelten koszos helyiség patyolat tisztára felnyalva, a 3 asztalból kettő összetolva, illatos tiszta kockás terítővel leterítve, szépen megterítve, a tányérok leforditva az esetleges légy támadások ellen (1 db sem volt) metszett boros poharak. A szervirozás egy menő méregdrága étteremnek is böcsületére vállna. Itt nem volt Michelin csillagos séf, csak a szurok fekete mama, de úgy érezhettük magunkat! A kedvesség, ami hozzá jött a szívünk mélyéig ért! Nem garasoskodtunk! Reggel indultunk tovább a szomszédos Fogo szigetre.
Mindössze 25 mérföld, ráérősre fogtuk, csobbanás az óceánban, Boti támadást indított a halak ellen nagy horgokkal, sikertelenül.
Délután 4 óra körül dobtunk horgonyt Fogo egyetlen kikötőjében. A helyi idegenvezető egy kikötőben horgonyzó halász csónakjával és egy fürdőgatyás fekete fiúval jött hozzánk. Kalauzoltak, hol jó ledobnunk a horgonyt, a fiú a farkötelünkkel kiúszott a partra és szakszerűen rögzítette. 1000 escudó, vagyis szűk 10€ de a hajó sérthetetlen! Délutánra kiközvetíti nekünk George-t a pick up kabrióval, aki 10€-ért be visz a közeli városba Sao Filipébe. A megbeszélt időben tű pontosan értünk jön és vissza fuvaroz a kikötőbe. Ezidő alatt egy őrszem vigyáz a hajónkra. (10€ a teljes szolgáltatás). Horvátországban 60-100€ egy parkolás! Reggel George percre pontosan jön értünk és irány a vulkán túra!
Hamarosan megértettük, miért nem érdemes ennek az útnak helyi vezető nélkűl nekivágni. A Mounte Fogo lábánál George leállította az autót és gyalog folytattuk az utat. Fontos annak aki ide jön, hogy jó magasszárú túracipője legyen! A kezdeti lightos séta hamarosan kőkemény túlélőtúrába váltott. A Mounte Fogo csaknem 45°-os oldalán, műszerig érő vulkáni homokban törtünk előre a 2014-ben kitört kráter felé, miközben a hegyről a viharos szél fekete homokfelhőt zúdított ránk! A szó valódi és átvitt értelmében is lélegzetelállító volt ez a szakasz! Bocsánatot kérek mindenkitől a vulgáris mondatért, de ott csak ez jutott eszembe, ,,mi a faszt keresek én itt"! Mintha a pokol legmélyebb bugyrában jártunk volna. A homokvihar diónyi és futballabdányi köveket görgetett lefelé, gyorsvonatnyi sebességgel. Viktort egy teniszlabda méretű találta el, engem egy diónyi. Imre és köztem egy futballabda száguldott el. Nem vagyok beszari, aludtam már a Balaton jegén, eveztem a zajló Dunán, hajóztam 118km-es szélben a Balcsin 22 lábas hajóval, 6m-es hullámok között az óceánon, de itt komolyan be voltam tojva! Végűl átverekedtük magunkat a veszélyes szakaszon és megcsodáltuk az önmagát ledugózó krátert.
George mosolyogva közölte, hogy ugyanazon az úton megyünk vissza. Egy másik csoport éppen az életéért küzdött ott az erősödő homokviharban. Menjen akinek két anyukája volt! A másik oldalon a 2014-es kitörés által elmosott völgyben volt a falu, ahová amúgy is mentünk volna. Biztonságos ösvény vezetett oda, így George-nak mondtuk, mi arra megyünk! Mosolyogva nyugtázta, hogy ez a szívatás most nem jött be. Ő vissza az autóhoz, mi le a faluhoz. Félúton egy kiskutya jött felénk a vulkánon. A vizes flakont meglátva a kezemben, kérő szemekkel ült elém. Mintha csak megboldogult Kalóz kutyámat láttam volna benne! A homokvihartól és a szokatlan terheléstől már én is taplót köptem, de a vizemet a kiskutya kapta! A falu felé haladva döbbenettel vegyes csodálattal néztük az anyatermészet csodáját! A helyieknek megélhetést adó gyümölcsösöket 2014-ben belepte a hamu, a völgyet, a falut elöntötte az izzó láva és 5 évvel később az élet a hamu alól előtör! Szőlőtőkék bújnak elő és gyümölcsöt hajtanak. Borsó és almafa nő és a népek visszaköltöznek és a megszilárdult lávafolyamon új életet kezdenek! Megrázó és felemelő élmény, most hogy írom, beleborzongok és ahogy ott, most is könnyek szöknek a szemembe ettől a mérhetetlen élniakarástól!
Napnyugtára értünk vissza a hajóra! A túra, autóval, vezetővel, egész napra hajó őrzéssel, mindössze 150€-ba került 6 főre, az élmény egy életre nyomot hagyott mindannyiunkban! Felvettük a horgonyt, hogy kint a nyílt vízen mossuk le magunkról az út porát.
Fürdés után az irányt beállítva Santiago szigete felé lepihentem, rábízva a hajót a legénységre. Hamarosan, de már csak kesőn, kétségbe esve riasztottak, hogy 38 csomó a szél és a robot elengedte a hajót. Egy szál pólóban és nadrágban, ahogy épp voltam, ugrottam a kormányhoz. Szólhattak volna előbb is, legalább lett volna idő a viharruhára. Az elkövetkező 4 óra, 3 percenként átcsapó nagynyomású zuhany alatt telt pólóban vászon nadrágban. Szerencse, hogy 25 fok tartozott a fürdőhöz. A legénység, miután a kapitány a hídon volt, békésen szunyókált odalent. 4 óra múlva a szél a 45 csomóról 25-re mérséklődött, így a robotra bízva a hajót, végre szárazra váltottam és kiutaltam magamnak az 51°-os birsalma szörp maradékát. Megérdemeltem!
A szélirány nem támogatta Santiago szigetét, így Sao Nicolao felé fordítottam a kormányt. 36 órányi hajózás után, hajnali 2-kor dobtunk horgonyt Tarafal kikötőjében Sao Nicolaon. Éjszaka, ismeretlen kikötőben és főleg horgonyon, ez már nem a kezdő kategória! Nem ajánlom senkinek, csak muszájból! Reggel a csapat partra szállt, hogy a Fogon bevállt pick up cabrióval körbejárják a szigetet. Én az átmulatott 36 óra után inkább a pihenés mellett döntöttem és a hajón maradtam. Jövőre majd megnézem! Pénteken, hajnali indulással, a kelő nap sugarainál egy gyönyörű 3 árbocos barkentin mellett elhajózva indultunk utolsó 42 mérföldes szakaszunkra Mindeloba. Eszményi vitorlázóidőben, napsütés, mérsékelt 4-5 m-es hullámok, 25-28 csomós oldalszélben, 8-9 csomóval rohantunk. Santa Luciát elhagyva a szélirány miatt kicsit lelassultunk, de így is az előírt idő előt, délután 4-kor 24 csomós oldalszéllel nehezítve, kikötöttünk Mindeloban. 300 mérföldes utunk során sok mindent megtanultunk! Többek között, hogy a jó tanácsokat halgassuk meg, de ne higgyünk feltétel nélkül az előítéleteknek! Egy barátom szokta mondani, hogy az út neveli az embert!
Jó szelet, sok szép túrát, Imi!