Néhány évvel később a tengeri hajóvezetőit is megszereztem. Amikor elkészült a Kékmadár, Wossala Gyuri elhívott egy versenyre, így lettem csapattag a világbajnok Soling csapatban, ahonnan nem volt visszaút… 

13 évig vitorláztam Gyurival, ami hatalmas dolog. Látta a lelkesedésemet, de ez korántsem lett volna elég: nála nem lehetett kilógni a csapatból, mindenkinek részt kellett venni mindenben, így megtanultam minden pozíciót, de sokat szereltem is, és gyakoroltam egyedül. Később Láng Robi hívott a Nemerére, mellette nő létemre sokszor a groszt trimmeltem, bár egy 75-ös cirkálón ez is csapatmunka: 90%-ban behúzza a trimmer, de a csapat rásegít a végén. Alkalmanként Litkey Farkyval is J-ztem, amikor a súlykorlát megkívánta. A Nemere után Cimbi elhívott a Siroccora, ahol jelenleg is csapattag vagyok, illetve évek óta vitorlázom Czégai Petivel is X35 osztályban és külföldi versenyeken. Petitől rengeteget tanulok, mellette Vezér Karcsi (Füli) az, akinek a tudása a mai napig meghatározó számomra, de szoktam képzésekre is járni.

Több magyar bajnoki cím mellett sok emlékezetes eredményem van, talán kettőt tudok kiemelni legmaradandóbbként: az egyik a 2000-es évek végén Gyurival és a Kékmadárral, amikor egy erős szeles napon sebességi rekordot döntöttünk egy Nemzeti Regatta nevű versenyen (nem azonos a néhány éve zajló ugyanilyen nevűvel), illetve a 2014-es, szintén erős szeles, küzdős Kékszalag, amikor a Raffica csapatával a Sponsor Wanted hajóval egytestűben 2. helyen végeztünk.

Zseniális elme volt, aki feltalálta, hogy egy darab fával és anyaggal lehet közlekedni a vízen! Csodálom a sport technikáját és összetettségét, hogy annyi mindenre kell figyelni – 20 év után is előjönnek olyan apróságok, amiket meg lehet tanulni. Szeretem azt is, hogy tökéletesen kikapcsol, mert nemhogy nem kell, de nem is lehet közben semmi másra gondolni. A vizet is gyerekkorom óta imádom, és a csapatsportok is közel állnak hozzám: mindig inkább csapat játékos voltam, mint egyéni. Nem utolsó szempont az sem, hogy fontos, hogy átadhassam a vitorlázás szeretetét másoknak – a mottóm is ez: Vitorlázás, szeretlek! 

Van egy Balaton25 és egy Sudár Sport hajóm, amiken korábban szabadidős céllal is vitorláztam, de mostanra az oktatás és a versenyzés teszi ki szinte minden a vízen töltött időmet. 

Már jó ideje versenyeztem amikor néhány barátom megkért, hogy tanítsam meg őket vitorlázni, és készítsem fel a vizsgára is: azt mondták, azért tőlem szeretnének tanulni, mert olyan szeretettel beszélek a vitorlázásról. Az elsők levizsgáztak, aztán jöttek a következők, gyorsan rákaptam az oktatás ízére. Nagyon jó látni, ahogy felépül bennük a rendszer, ahogy megértik, hogyan is működik ez a sport, ahogy egy adott családi vagy a baráti csapatban kialakulnak a pozíciók és az összmunka.

Az oktatás mellett jótékonysági vitorláztatással is foglalkozom: az első SOS Gyermekfalu vitorláztatásnál segítettem, ahol meghatározó élmény volt a kapcsolódás az árva gyerekekhez. Azóta évi 6-7 hasonló esemény szervezésében és lebonyolításában veszek részt mozgássérült, leukémiás, Down-szindrómás gyerekekkel, fiatalokkal a Lárifári Alapítvánnyal közösen – ammyit kaptam a vitorlázástól, hogy az a minimum, hogy visszaadok ott, ahol akár csak egy picit is segíteni tudok.

Nem ijedek meg a hajón semmilyen feladattól, és a magasságom és erőnlétem miatt sokszor ugyanazokat a feladatokat kapom, mint a férfiak (spi, grosz), de a megkülönböztetés abszolút jelen van a magyar vitorlázásban: fordult már elő, hogy azért nem vettek be egy csapatba, mert nő vagyok. Ugyanakkor vannak a nagy nevek között is olyanok, akik igenis hisznek benne, hogy kellenek a nők a csapatba. Amikor kezdtem, az alap nehézségek, mint erő és súly hátrány, meg a sztereotipiák miatt nehezebb volt, de ahogy telt az idő, az eredményekkel együtt jött a megbecsülés is. Ezenkívül probléma volt például a női felszerelés és ruházat hiánya is, de egy ideje azért már jó a választék. Az állandó női kihívások közé tartozik viszont a pisilés vagy a menstruáció a hajón, amit nem tudunk észből vagy technikából megoldani…