Áron, szerinted van rá esély, hogy egyszer teljesen nyíltak lesznek a szabályok? Ha így lesz, újra rajthoz állsz?
Szerintem egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy valamikor teljesen nyílt lesz a Kékszalag, és bármilyen széllel hajtott járművel el lehet majd indulni. Sokáig nem lehetett trapézos hajóval versenyezni, idén pedig már katamaránok is indulhatnak, tehát a tendencia megvan. Azt is el tudnám képzelni, hogy a Kékszalaggal párhuzamosan, ugyanazokkal a szabályokkal egy nyílt versenyt is el lehetne indítani, ahol bárki elindulhat bármivel. A Szörf Szövetségnek kellene ez ügyben lépnie, valahogy közeledni a Vitorlás Szövetség felé.
Azt azért hozzá kell tenni, hogy szörffel sokkal nagyobb kihívás teljesíteni ezt a távot, mint vitorlás hajóval. Valószínű, hogy nagyon kevesen vállalkoznának rá, és még kevesebben tudnák teljesíteni a versenyt. Szörffel csak ideális időben van értelme elindulni, azaz 3-as 4-es szél alatt értelmetlen.
Az tény, hogy erős szélben meg is lehet nyerni szörffel a Kékszalagot, bár a katamaránokkal nagy csata alakulna ki.
Hogy rajtoz állnék-e még egyszer, azt most nehéz eldönteni. Ha megtalálom a saját motivációmat a Kékszalagban, akkor minden további nélkül.
Dido, tavaly Te is nekivágtál a Kékszalagnak. Mik a tapasztalataid, miért kellett feladnod?
Sajnos velem nem voltak annyira kegyesek az égiek a tavalyi Kékszalagon. Bár már jóval a verseny előtt egyértelmű volt, hogy nem igazán lesz szél, ennek ellenére rajthoz álltam. Európa leghosszabb tókerülő regattáján való indulásomat több cél is vezérelte. Egyrészt már régóta játszottam a gondolattal, hogy Áron után szabadon, első elvetemült szörfös nőként én is végig teljesítem az ijesztően hosszú távot. Továbbá volt az indulásomnak egy komolyabb üzenete is. Az elmúlt évben az Egészség Hídja Összefogás az egészségért, és mellrák ellen egyesület hivatalos arca lettem, és úgy gondoltam, hogy egy ilyen vállalkozás nagyban segítené az emberek figyelmének felkeltését korunk nagy problémájára.
Mint említettem, az időjárás - bár nagyon kellemes nyári forróságban telt az a nap - nem igazán kedvezett a szörffel való gyors haladáshoz. Egész nap 10 csomó körüli szél fújdogált, néhol persze órákig semmi. Így kb. 12 órát töltöttem aktív pumpálással, ami, be kell valljam, a 9.5 nm-es vitorlával nem volt egyszerű feladat, majd a keszthelyi bójatól már visszafelé menet, éjfél után hirtelen megjött az északnyugati erős szél, aminek abban a pillanatban nagyon megörültem, hisz végre szörföshöz méltó sebességgel haladhattam. Az előző hosszú órák azonban nagyon kivettek belőlem és a szél egyre csak erősödött, majd éjjel 2 körül egyszer csak a testem felmondta a szolgálatot. Nem sokkal Badacsony után szálltam ki valahol.
Sokáig nagyon csalódott voltam, hogy nem sikerült befejeznem, de azóta azért átértékeltem már a dolgot, és úgy hiszem, így sem volt ez kis teljesítmény, 17 óra megállás nélkül, elég mostoha körülmények között.
Persze azért kicsit befejezetlennek érzem a művet, így elképzelhető, hogy a jövőben még megpróbálom, de mindenképp az előrejelzésekhez fogom igazítani az indulásomat. Akár érdekes lehetne, ha egy kihívóra is találnék.
Áron, mennyi idő alatt értél végig?
Pontosan nem tudom már, de kb. 9 és fél óra körül, 15 perccel korábban, mint a győztes hajó.
Dido, Áron, egy hajóba könnyű pakolni, neked csak néhány zsebed volt... Hogy oldottátok meg az energia-utánpótlást, evést, ivást? Nem gondoltál arra egyszer sem, hogy inkább feladod?
Dido: Mivel esetemben előre meg volt tervezve, hogy elindulok, így én is jó előre gondolkodtam az ilyen problémák megoldásán. Engem végig kísért egy motoros, ahonnan folyamatosan adtak nekem energia-utánpótlást, a hátamon viselt camel baget újratöltötték itallal. Bár a háromfogásos étkezés aznap kicsit átalakult, de szerencsémre ezzel nem volt gond, megállás nélkül sikerült mindezt megoldani. Ennek ellenére sajnos elfáradtam.
Áron: Én az egésznek nem úgy indultam neki, hogy körbemegyek. Kenesén edzettem, és gondoltam, megnézem a versenyt. 1 perccel lekéstem a rajtot, de azért elrajtoltam én is, és visszakísértem a mezőnyt Kenesére. Amikor elsőnek értem vissza, akkor kezdtem el gondolkodni, hogy megpróbáljak-e végigmenni. A tihanyi szorosig nagyon élveztem, szép kifújt északi szél volt. Tihanynál volt az első megingás, leállt a szél, és nem láttam a Balaton végét. De végül úgy döntöttem, nincsen vesztenivalóm. Nem tűnt veszélyesnek. Gondoltam, ha nem bírom, kiszállok, és telefonálok, hogy jöjjenek értem. Szerencsére reggel elraktam két csokiszeletet, azt osztottam be az út alatt. Visszafelé Badacsony magasságában az akkori edzőm, Hagemann László motorosból adott vizet. Nem tagadom, miután Füred után visszaértem Kenesére, remegett mindenem a kimerültségtől.
