Ennek oka, hogy így csupán 15 kilométeren kellett csatornát vágni a földbe, a folyónak pedig van akkora vízhozama, hogy a tavat fenn tudja tartani.  A szintkülönbséget gátakkal és emelőművekkel (zsilipekkel) küzdik le, mely külön érdekességet jelent az áthaladó hajóknak. A csatorna 130 méter széles: a „kétsávos" vízi úton nappal az Atlanti-óceánból mennek a hajók Csendesbe, éjszaka visszafelé. Az első hajó 1914. augusztus 15-én haladt át a csatornán - mára évente közel 13.000 átkelést regisztrálnak.

A Gatún a csatorna jelentős részét kitevő, 432 km² kiterjedésű mesterséges tó, mely építése után évtizedekig a világ legnagyobbja volt. Nem csak tározóként működik, mely a csatorna mindhárom zsilipjét ellátja vízzel, de egyben a világ egyik leghíresebb ökoturisztikai paradicsoma is. Hatalmas óceánjárók, luxushajók és kisebb vitorlások tömörülnek össze itt. A tó feltöltése óta egy speciális ökoszisztéma alakult ki, mely több száz madárfajnak, hüllőnek és emlősnek ad otthont, melyek többnyire a Gatún kisebb-nagyobb szigetein élnek. Ezek a szigetek tulajdonképp valaha volt hegyek csúcsai, a csatorna építése előtt ugyanis mély völgyekkel szabdalt magas hegyláncok húzódtak itt. A feltöltés után létrejövő biodiverzitás olyannyira egyedülálló, hogy nemzetközi támogatással külön biológiai kutatóállomást is építettek a Barro Colorado szigeten. A Gatún-tavat körülvevő esőerdőnek hatalmas szerep jut a vízutánpótlásban, ugyanis az erdő az esővizet felszívja, majd a kopár lejtőkön fokozatosan a tóba engedi.

Jamaicából Áron négynapos, folyamatos vitorlázással egyedül hozta át a hajót. Május 2-án érkezett meg Colon város Shelter Marinájába, ahol rekordidő alatt, már másnapra elintézte a hajó felvételét az átkelésre. Az inspektor kijött, lemérte a Lullabay szélességét és hosszát, megnézte a fontosabb felszereléseket, majd adott egy nyolc nappal későbbi dátumot az átkelésre. Itt, a kikötőben találkoztunk egy kedves magyar kapitánnyal, Constantinnal is, aki egy 36 lábas hajót vitt fel L.A.-be.

A várakozás alatt bevitorláztuk a San-Blas szigetcsoport egy részét.  A 340 kis szigetből van, amelyiken csak három pálmafa áll. Csodálatos volt látni, hogy élnek még ősi kultúrájukat és szokásaikat őrző indiánok. Kunyhókban laknak, fa kenukkal közlekednek, némelyikhez kezdetleges vitorlájuk is van. Néhány évvel ezelőtt pedig még a kókuszdió volt a hivatalos fizető eszközük... Sznorkereztünk a kristálytiszta vízben, az indiánoktól vettünk halat és langusztát, a gyerekeknek pedig kekszeket ajándékoztunk.

Az átkeléshez a kapitányon kívül négy kötélkezelő kell. Ezért megkértem a szintén a kikötőben álló kedves - földkerülő! - olasz párt, hogy töltsenek el velünk két napot a fedélzeten. Igazán jó ötletnek bizonyult a vendégfogadás! Május 11-én délután 15:30-ra kiálltunk a 17-es bójához felvenni az inspektorunk, és elindultunk a csatorna felé. A három összekötött vitorlás középen egy katamarán volt, mi a jobb oldalra kerültünk. Hihetetlen érzés volt látni, ahogy az óriás vaskapu kinyílott előttünk. Bementünk, a két szélső hajó kikötözte magát a csatorna falához úgy, hogy a vízszint-emelkedésnél utána tudjunk húzni a kötélnek.  Ekkor becsukták mögöttünk a kaput, és 15 perc alatt 9 méterrel emelték meg alattunk a vizet, ami örvénylett a nagy nyomás hatására. Mikor felemelkedtünk, nyílt a kapu, és a második csatornába léptünk. A technika ugyanaz volt, akár csak a harmadikban. 19 óra magasságában a Gatún-tóban találtuk magunkat.

Némi motorozás után hozzákötöttünk egy óriás bójához, és bár lubickolós kedvünk volt, inkább nem mártóztunk meg, mert a tóban sűrűn úszkálnak a krokodilok. Estére a többi hajóról is átjött a legénység, és hirtelen egy nemzetközi - olasz, dán, amerikai, magyar - parti alakult ki. Nagyon jól éreztük magunkat az éjszaka folyamán.

Másnap reggel 6.30-kor indultunk át a tavon. Öt órán át motoroztunk a következő zsilipig. Útközben megfigyelhettük a kotróhajókat, melyek segítségével nagy erőkkel szélesítik a zsilipet. Az előttünk álló három emelő értelemszerűen lefelé engedett minket, háromszor kilenc méterrel. Megismételve az előzőnapi jól begyakorolt eljárást gyorsan átjutottunk - a Csendes-óceánra való érkezést egy welcome drinkkel ünnepeltük. Nagy forgalomban, bóják között hajóztunk át az Amerikai-híd alatt, és lehorgonyoztunk Balboában.

Az utóbbi öt napban felkészítettük a Lullabayt a Csendes-óceánra. Holnap indulunk Las Perlas szigetek érintésével Ecuadorba, ahol az algagátlózás miatt kidaruzzuk a hajót. Új-Zélandig még sok trópusi szigeten (Galapagos, Cook-szigetek, Samoa, Tonga, Fidzsi) megállunk túrákat tenni.

Váltott legénységgel vitorlázunk: bizonyos szakaszokra még lehet jelentkezni. Az elkövetkezendő hét hónapban 10.600 mérföld áll a Lullabay és Áron előtt. Az egyes szakaszok élményeiről e helyen is beszámolunk majd.

Bólya Mercedes, Panamacity

Bólya Mercedes