Az elsőt, így talán a legnagyobb örömmel fogadottat a Balatonfüredi Yacht Club szörfözőnője, Detre Dia szerezte meg.

Dia nem első Olimpiájára készül. Már 2004-ben készen állt a nagy megmérettetésre, ám akkor a hazai válogatókon még alul maradt idősebb és rutinosabb ellenfelével szemben, ám Pekingben már ő képviselte hazánkat, s szerezte meg a hazai női szörf eddigi legjobb eredményét egy 22. helyezéssel. Didó azonban már ekkor tudatosan készült a következő Olimpiára, s bár még csak a pekingi helytállás lebegett a szeme előtt, már ekkor London felé kacsintgatott, s szilárd elhatározásra jutott, miszerint 2012-re a világ élvonalába verekedve magát, igazán felkészült sportolóként utazik az ötkarikás játékokra. Megkezdte tehát a tudatos felkészülést, s mindent egy lapra tett fel. Életét teljes mértékben a szörfözés és felkészülési munka alá rendelte, s szorgalmasan járta a világot, hogy nemzetközi edzőtáborokban, versenyeken gyarapítsa tudását. Mivel kis hazánkban a vitorlázás, szörfözés lehetősége korlátok közé szorított, - hiszen tenger hiányában képtelenség bizonyos körülményeket, hullámzást, áramlást... hazai vízen gyakorolni, valamint kontinentális éghajlatunkból adódóan a szezon legjobb esetben is 9 hónapra húzható ki - ezért Didó baráti kapcsolatai révén csatlakozott egy nemzetközi csapathoz, s áttette székhelyét a franciaországi Brestbe, ahol Christophe Boutet edző vezetésével, valamint egy kanadai és francia lány társaságában edzett, szörfözött, versenyzett, tréningezett vízen és szárazföldön, hogy csiszolja tudását. A kitartó munkának meglett az eredménye, s ezúttal nem az utolsó pillanatban, hanem már az adandó első alkalommal kivívta magának az indulási jogot az Olimpiára.

Persze azonban az út nem volt ennyire egyszerű, rögök Dia esetében is adódtak, ám a kitűzött cél első fele már a zsebben, a továbbihoz pedig most kezdődik meg a kemény munka. De ne szaladjunk ennyire előre! Aki figyelte a perth-i világbajnokságról érkezett híreket, az tudja, hogy a kvóta megszerzés sem volt izgalmaktól mentes. Ugyan a selejtezők végeztével sejteni lehetett, hogy Dia jó eséllyel versenyezhet tovább a kvótaszerzésért, hiszen bár a legjobbakat felsorakoztató arany csoportba ezúttal nem verekedte be magát, s hajszál híján ugyan, de lemaradt arról, hogy leessen szívéről az a bizonyos nagy kő, s felszabadultan versenyezhessen tovább a döntők futamain, - az arany csoportban ugyanis már biztos volt az olimpiai részvétel, lévén 19 nemzet szörföző nője jutott ezen csoportba - ám nyitva maradt még a kiskapu, s az utolsó kvótahely a verseny utolsó napja előtt az övé volt. Ezt már csupán meg kell tartani, s bár a mondat könnyen hangzik, aki volt már ilyen helyzetben, az tudja, hogy az a bizonyos nyomás, az elvárás, óriási teherként tud nehezülni egy sportoló vállára, s persze ezt Didó sem úszta meg. Az utolsó futam előtt egyetlen pontra csökkent előnye, s azon a mindent eldöntő utolsó futamon sem igazán a legjobb pozícióból sikerült elrajtolnia, valamint egy „bucskázás" is becsusszant... szerencsére Didó lélekjelenléte erősebb volt holland ellenfelénél, s mindent egyetlen lapra feltéve, bízva tudásában, sebességében, kizárva a külvilágot csak magáért és az olimpiai részvételért szörfözött, s maga mögé utasította nagy ellenfelét, s szerezte meg az utolsó kvótahelyet, mely az első kvalifikációs világbajnokságon kiosztásra került.
 

Az öröm természetesen óriási volt, ám Didó mégis azt mesélte, hogy edzője a befutót követően először nem átölelte, hanem megrótta, hiszen a szoros versenyben jópár ősz hajszállal gyarapodott hajkoronája. És ez az, ami Didót is jellemzi. Örül a sikernek, szívesen osztogatja az interjúkat, szerepel tv-ben, rádióban, s mosolyog teli arccal, mikor látja barátai, klubtársai, szurkolói felől irányába mutató szeretetet, ám tudja, hogy ez még csupán a kitűzött cél első fele, a java még hátra van. Karácsony, szilveszter ide-oda, az élet megy tovább, a munka nem állhat meg, így pár napos ünneplést és pihenést, valamint betegeskedést követően folytatja a munkát, hiszen a következő fél év meghatározó lesz számára.

De hogy mi is az a bizonyos cél, mit is szeretne Didó Londonban véghez vinni, arról eképpen nyilatkozott:

- Szeretnék bekerülni a legjobb tízbe. Azt hiszem, mondhatom, hogy Peking óta, ahol a 22. helyen végeztem, sokat fejlődtem. Erősödtem, sebességem igazán remek, s a világversenyeken, világranglistán is előrébb kerültem. Talán még az önbizalmamon lehetne javítani, s el kellene hinnem, hogy egy tenger nélküli kis országból is oda lehet érni a világ élvonalába, de hát ezen dolgozom éppen. Édesapám vitorlázó tudását, taktikai tanácsait is igyekszem minél jobban elsajátítani és megfogadni, valamint érettebb is lettem. Úgy érzem, most minden adott egy jó szerepléshez. Most vagyok huszonnyolc éves, ez is jó életkor, mivel nálunk igazából harminc fölött érnek be a versenyzők, s érnek el kiemelkedő eredményeket.
 

Addig azonban még pár hónap kemény munka hátra van. Didó 3-4 hetes kőkemény fizikai felkészülés után ismét útnak indul, s a következő VB helyszínén, a spanyolországi Cadizban fog edzőtáborozni, majd a tavaszi világversenyek és azokat megelőző edzéseket követően az Olimpia helyszínén Weymouth-ban igyekszik elsajátítani a helyi szélviszonyokat, áramlási és hullámzási tudnivalókat. A program szoros, a cél óriási, a tennivaló rengeteg. Didó biztosan ezúttal sem fog unatkozni, ám a felkészülés végéhez közeleg, a három és fél éves tudatosan felépített edzésprogram és munkafolyamat finishébe érkezett, ám a legnagyobb fegyvertény még hátra van, amihez mi csak drukkolni tudunk, s nyomon követni Didót, hogy éppen hol is tart. Hajrá Didó, kitartás! Megéri!

Eszes Bernadett