Biztos vagyok benne, hogy a Porthole közönségén belül is számos vitorlázó sporttársam olvasta már ezt az elbeszélést, de úgy gondolom, ezeken az unalmas téli estéken nem árt egy ilyen könyvajánlót (és a könyvet) elolvasni azoknak, aki még esetleg nem ismerik a művet, még akkor sem, ha több mint száz évvel ezelőtt íródott a TÉMÁBAN.

Könyvajánlóm másik oka, hogy Herczeg Ferenc ma már nem egy divatos író. Annak idején Molnár Ferenccel volt „egyenrangú" író, azonban mára már népszerűségét vesztette. Ennek ellenére mi, Almádiban gyakran idézzük a könyvből a vitorlázás öt legfontosabb alaptörvényét: 

1. A vitorlázást nem szabad utazásnak tekinteni, hanem csak a hajón való tartózkodásnak. Ezért a türelmetlenségnek mindenféle megnyilatkozása tilos.

2. A hajón tilos politikáról, irodalomról és művészetről beszélni.

3. A kikötőkben, hol megfordulunk, nőknek sem tréfából, sem komolyan nem szabad udvarolni.

4. A kosztot és az időjárást csakis dicsérő jelzők kíséretében szabad bírálgatni.

5. Ha valaki közülünk fordítva teszi fel a sapkáját, az azt jelenti, hogy nem óhajt beszélgetni.

Persze mára már az öt pont egynémelyeikének szigorú betartása fellazult közöttünk, de azért messzemenően érthető az író szándéka.

A könyv alapvetően egy humoros útleírás, melyet Herczeg egy nyáron át tartó adriai vitorlás útjáról készített. Az alig több mint száz oldalacskából természetesen nem kapunk teljes képet az akkori adriai partszakaszról és szigetekről, de aki részt vett már esetleg egy horvátországi vitorlázáson, abban bizonyosan igen kellemes emlékek törnek elő a könyv olvasása során. Sorban felismerhetjük a fontosabb állomásokat, még akkor is, ha az író azokat a századelején használatos nevükön nevezi meg, például Zadart Zárának, Dubrovnikot pedig Raguzának. Az egész könyv nyelvezete igen érdekes a magamfajta irodalmilag teljesen műveletlen szakbarbárnak. Teljesen érthető, könnyen olvasható, de mégis a kifejezésekkel, szórendekkel egy igen érdekes és szórakoztató olvasmány. Persze én is olvastam Jókait és Mikszáthot, de ez valahogy mégis más:

„Ma kifogytunk az elemózsiából. Már csak konzervünk van és egy rúdra való szalámink, melyet talpbőrből és fűrészporból gyártott valami spalatói nyomorult." Itt a megnevezett úriember nyilvánvalóan Split-ből származik.

A hajózási kifejezések is érdekesek. A magam részéről még sohasem hallottam a krajcolást lavírozásnak nevezni, pedig, ha jól belegondolunk, nem is tudom, hogy miért használunk erre a tevékenységre egy idegen nyelvből származtatott kifejezést, amikor van erre egy nagyszerű, a ma is használatos kiváló szavunk?

Egyszóval az egész könyvnek van egy kellemes és derűs bája, könnyed olvasmány és egyúttal igen szórakoztató is. Ha nem is tartozik Herczeg főművei közé, de nekünk, vitorlás embereknek szerfelett érdekes mű. Maga, a szerző is egy igen érdekes ember. Lássuk, hogy 35 évvel a kötet 1905-ös megjelenése után, az 1957-ben megjelent kiadáshoz Stella Adorján újságíró milyen előszót írt:

"Kevés magyar írónak jutott luxus-yacht a századforduló idején, pontosabban egyetlenegynek: Herczeg Ferencnek. A többi magyar író rendszerint kispolgári lakásban, esetleg albérletben, vagy zajos kávéházban alkotott. De füstös kávéházban is születtek remekművek: Molnár Ferenc katonazenekar csinnadrattájának harsány hangjai mellett írta a "Pál utcai fiúk"-at, a New York kávéház teraszán.

Herczeg Ferenccel senki sem találkozott kávéházban. A békebeli Magyarország gentleman-írója ifjukorában sem vitatkozott kávéházi törzsasztaloknál, nem izgult a kártyaszobákban, nem járt lóversenyre, nem kilincselt írásaival főszerkesztők előszobájában, vagy színigazgatói irodákban. Őt nem sanyargatta, de nem is élesztette a kezdőknek kijáró visszautasítás, vagy akár bizalmatlanság.. Egyszerre lett "beérkezett" író, majd országos híresség, előkelő kaszinótag, képviselő, főrend, kegyelmes úr és minden egyéb méltóság, amit az elmúlt korszak nyújthatott. "Elefántcsont toronyban" él - mondogatták róla, akik nem ismerték sem őt, sem műveit. Mert Herczeg Ferenc dús könyvtárra való színes kötetei, egy hosszú és termékeny élet gazdag gyümölcsei, sok évtized távlatából is azt hirdetik, hogy a kiváló író nemcsak ismerte korát és korának embereit, hanem nemes keretbe foglalva maradandó képet is nyújtott róla.

És végezetül kedvcsinálóként álljon itt még egy idézet itt a könnyből, amelyben jómagam is szerfelett kívánok hinni, de olvassátok el ti is, hogy mennyire állja meg az állítás a helyét napjainkban:

„Aki nem hiszi el, hogy az emberek átlag jók és kellemesek, annak ajánlhatom, hogy tegyen hosszabb tengeri utat, de ne gőzhajón, hanem vitorláson. Ha valamiképp, így talán kiépülhet rút nyavalyájából. A gőzhajó egy úszó darabja a nagyvárosnak. Magával viszi a kultúrélet minden önzését, előítéletét és merevségét. A vitorláshajó azonban, amint elhagyta a kikötőt, visszaviszi az embert az ősi természetbe és az emberek megint visszanyerik eredeti szeretetreméltóságukat. Sehol annyi rokonszenves és igazán emberien érző és cselekvő embert nem találtam, mint a vitorlaárbocok tövében, a foltozott nagy vászonponyvák árnyékában, a félreeső kikötők zugaiban. A világ összes tengerészei közt ki van fejlődve a bajtársiasságnak bizonyos érzete, és a tudat, hogy alkalomadtán rászorulnak egymásra, önzetlenekké és szívesekké teszi a vadidegen embereket is. Hogy többet ne mondjak: ha ki akarok valahol kötni a hajómmal, egyszerűen rákiáltok a parton lebzselők valamelyikére, nagy lódítással a nyakába dobom a vizes kötelet, hogy fogja, húzza, kösse meg annak rendje-módja szerint. Ezért éppen csak egy kurtán odavetett köszönöm szó jár. Nem találni embert, aki nagy odaadással ne végezné a rábízott feladatot." 

Aki ezen pár sor után kedvet kapott a könyv elolvasásához, annak ellenére, hogy az régen volt utoljára kiadva, igen könnyű helyzetben van. Keresőbe beírva több internetes antikvárium kínálja a könyvet egy-két ezer forintért.

De aki még ezt az összeget is sokallja, egyúttal szeret esténként az ágyban laptoppal az ölében olvasgatni (valóvilág helyett), az azonnal megtalálja a könyvet - díjmentesen - az Országos Széchenyi Könyvtár honlapján, ahová mára már tízezer művet helyeztek el digitálisan:

http://mek.niif.hu/04200/04273/04273.htm

Andrásy Zsolt

---

A fenti írás a BCSS WireCorner és a Porthole közös cikkpályázatára érkezett.
A megjelenéstől számított 1 héten keresztül lájkolható ez az írás, a cikk alján lévő "Like" gomb megnyomásával. Ha tetszik ez a cikk, elküldheted az ismerőseidnek, így segítve hozzá az íróját, hogy a nyomtatott újság hasábjain is olvashatóak legyenek sorai.

Ha neked is van egy történeted, azt szívesen várjuk a porthole@porthole.hu -címen, vagy a "beküldés" menüpont alatt.    

Andrásy Zsolt