Éva levelét olvashatjátok:

Brecht csak jó embert talált. De ez nem így van. Én a rettenet éjszakáján csak jó emberekkel találkoztam. Szerencsére sokan vannak.

Amikor április 30-án virradóra fél kettő körül arra riadtam, hogy vitorlásunk kabinjának hátsó részében lángoszlop csap fel és sűrű füst ömlik, Gábor nevét kiáltoztam, válasz nem jött, az életösztön segítségével - és ki tudja, még milyen segítséggel - sikerült kimásznom a fukszon, csupán a bal kezemen az ujjaim égtek meg, mert a láng és a forró füst már loholt utánam. Hátrarohantam a tetőn, hátha az ajtót ki tudom nyitni, meg tudom állapítani, mi is történik odabenn. De minden tömör lángban állt, már nyaldosták a műanyag ajtót.

A néma éjszakában - sehol egy lélek - kiáltozni kezdtem: segítség, segítség, segítsen valaki!. Aztán megmozdultak a sorunkon a hajók, mindenek előtt a Kölyök lakói. Egy fiatal kedves, barna, macis külsejű hajóstárs átölelt és levonszolt az égő hajóról. Aztán vödrökkel, tűzoltó készülékekkel jöttek, sietve próbálták eloltani a tüzet, de meddő küzdelem volt. A kis készülékek ereje nem volt elég.

Előkerült Gábor is, kis halakat fogott a móló végén, amikor megpillantotta a tüzet. A látványtól kővé dermedt. Szemünk előtt lángolt az életünk: 30 év munkája, küszködése, sok-sok öröme. De élünk - mindketten.....

Hívták a tűzoltókat, mentőket, rendőrséget és telefonáltak a kikötőmestereknek.

Valaki egy vödör vizet tartott nekem, hogy dugjam bele az égett ujjaimat. Pöntyi kilépett a papucsából, és a lábamra húzta. Egy szőke fürtű, kedves arcocska hajolt fölém, takarót terített rám.

Megjöttek a tűzoltók, vízzel próbálták oltani a tüzet két irányból, a tat felől csónakból Aztán megérkeztek a mentősök, együtt érzően, ápoló szeretettel támogattak, vittek be a kocsiba, ahol rögtön elláttak, bekötözték az égett sebeimet, majd a két hajóstárssal együtt - akik szintén túl sokat szippantottak be a mérgező műanyagos füstből - bevittek a siófoki kórházba.

A hajnali óra ellenére alaposan, gondosan megvizsgáltak és elláttak Schmidt főorvos úr vezetésével. Két társamat, majd a férjemet - akit később a hajós barátaink, Pöntyiék hoztak be, a megperzselt homlokával és reszelős köhögésével - egy éjszakára tartották bent, engem a sebészetre vittek. A főorvos úr újra köttette az égett ujjaimat, a filigrán Margit nővér kerített nekem (a füstös, kormos hálóingem helyett) hálóruhát, törülközőt, szivacsot. Az infúziós tűt olyan vigyázva szúrta a karomba, hogy fájdalmat ne okozzon. Másnap Olga nővér a reggeli kenyeremet is megkente, nagy kancsó teát hozott többször is, mert egyre csak szomjaztam. Egyszóval: a siófoki kórházban olyan szeretetteljes, emberséges bánásmódban részesültem, amiről azt gondolom, az itt dolgozók a hivatásuknak tekintik a betegek ápolását.

Sem a hajós társainknak, sem a kórháziaknak nem tudjuk eléggé megköszönni, amit értünk tettek.

Kiváltképp a régi barátoknak, Pöntyinek és Pityunak, akik feláldozták értünk az egész vakációjukat. Ruhákat adtak ránk, Gábort befogadták a hajójukba, amint kiengedtek a kórházból, értem jöttek, hazahoztak mindkettőnket, vigaszt, meleg szeretetet kaptunk tőlük ajándékba.

Azóta még újabb segítő kezek nyúltak felénk; a Rhea hajóról - aminek a tulajdonosai vagy 25 éve a barátaink - „Merlin" rögtön adott nekünk egy laptopot, Peti fia el is hozta hozzánk, és üzembe helyezte. Maga az Ördög járt Földváron címmel, a történetünket is megírta, és kezünket azóta sem engedte el; Miki barátunk egy mobiltelefont juttatott el azonnal, és Ernő barátunkkal együtt a roncs maradékának elszállításában is segédkeznek; Terka barátnőnk a nyugdíját ajánlotta fel segítségül; nem feledkezhetünk meg Csabáról, aki az Amymone utolsó szárazföldi útját -mint a korábbiakat is mindig - barátian, együtt érzően végigkísérte.

Így jutottunk arra a gondolatra: az istenek Szecsuanban csak egyetlen jó embert találtak

Sen Te személyében, itt nálunk azonban sok - sok jó ember van.

Úgy tűnik, az életünket jelentő Amymone, vele és benne mindenünk odalett, de mi élünk, és bizakodóak vagyunk : " Mert kell jó végnek lenni, kell, muszáj!"

Nagyon köszönjük mindnyájatoknak!

Szeretettel: Éva és Gábor

Porthole:

Évának és Gábornak talán még lesz lehetősége hajóra szállni. Saját hajóra.

Ebben kérjük most mi is a segítségeteket. Minden adomány számít, hogy ha egy kicsit régi is, egy kicsit kisebb is, de azért vitorlás hajó legyen az amin Évát és Gábort üdvözölhetjük a vízen, vagy a földvári kikötőben.

A bankszámlaszám: 10300002-53500867-11503282 (Kajtár Gábor)

Éva és Gábor