Tizenöt
2024. April 9.
A hétköznapok taposómalmában majdnem megfeledkeztünk róla, de aztán egy köszöntés eszünkbe juttatta: megint születésnapot ünneplünk itt a bl
...A Testnevelési Egyetem BA szakedzőképzésének keretében a 2020/21-es tanév 2. félévében kerül sor a Laser hajóosztály gyakorlati táborára, ahol a szakedző hallgatók 5 napos oktatás keretében kötelező tantervi anyagként ismerkednek meg a Laser hajóosztállyal.
A laser osztály ugyan mindkét olimpiai osztályban megszerezte már az indulási jogot hazánknak, azonban standarben még válogató fog dönteni az indulás jogáról a Vadnai testvérek, Benjamin és Jonatán között. Az olimpikonok felkészülésében Érdi Márinak egy sérülés hátráltatta a felkészülését az év elején, emiatt kora tavasszal itthon kezdte meg a vízi edzéseket. Benji és Joni téli felkészülése a februári világbajnokság jegyében telt. A melbournei világbajnokságon mindketten magabiztosan, a mezőny első harmadában, az arany csoportban vitorláztak. Benjamin a 23., Jonatán pedig a 36. helyen zárt.
Az elmút két hét hihetetlen volt, Litkey Farkasék Soling VB-t, a Majthényi-Domokos páros Repülő Hollandi EB-t, a Jeney-De Jonghe egység 29er Európa Kupát és a Be Light legénysége pedig az idei 18ft skiff Grand Prix sorozatot nyerte. Közben pedig zajlottak a magyar bajnokságok és a szokásos szezonvégi versenyek ebben a páratlanul meleg és gyönyörű őszi időben.
Négy nap alatt másfél, illetve egy futamot sikerült teljesíteni Alsóörsön az ifjúsági 420-as és laser radial, illetve 4.7-es bajnokságon.
Ma minden osztálynak sikerült futamokat rendezni, a magyar versenyzők vegyes eredményeket futottak. Volt két ötön belüli futam, de volt 45-ön kívüli is.
Négyhetven, négyhúsz, Laser Radiál és 4,7 meg a finnesek. Száz hajó a pályán, sőt a sólyán.
Változékony szélben került sor a laseresek harmadik ranglistaversenyére, amelyen kiosztották a flottabajnoki címeket.
Pompás körülmények között az összes tervezett futamot sikerült megrendezni a Majthényi Zsombor Emlékversenyen Agárdon. Teli napsütés, 5-13 csomós szél, korrekt futamok, sportszerű versenyzők.
Nagyot mentek a magyar vitorlázók csütörtökön Hyères-ben az utolsó Világkupa forduló harmadik napján. Egy futamgyőzelem, egy harmadik és egy ötödik hely a csütörtöki nap hozadéka.
Két futammal indult Hyères-ben a Világkupa verseny, a magyar hajók majdnem minden futamban jól mentek az előrejelzéseknek megfelelő termikszélben.
A nemzetközi Laser osztályszövetség Érdi Márival készített hosszú interjút vitorláskarrierjéről, a riói olimpiáról és álmairól – az interjút lefordítottuk és most közzétesszük!
Érdi Mári után a Vadnai testvérek beszéltek a tavalyi élményeikről és a kihívásokról. A Hunsail.hu-nak elárulták többek között, hogy mire a legbüszkébbek, szó volt egy nem mindennapi versenyről, valamint Tokióról is.
Japánban, Gamagoriban a Világkupa versenyen megkezdődtek a küzdelmek. Két hajóosztályban négy magyar versenyző utazott el a távoli versenyre. Gyapjas Balázs és Zsombor 470-esben, Vadnai Benjamin és Vadnai Jonatán pedig Laser Standard osztályban indultak.
A vasárnap véget ért barcelonai Laser Európa-bajnokságon a 19 éves Vadnai Jonatán nagyon komoly teljesítményt tett le az asztalra Laser Standard osztályban: az utolsó előtti futamon 2. (!) helyen ért célba. A tizenegyediken aztán 25. lett, és ezzel a nyílt versenyben napról-napra javuló teljesítménnyel 42 nemzet 125 versenyzője között a remek 16. helyet szerezte meg összetettben, az Európa-bajnokságon pedig 14. lett!
Európa legjobb laseresei Barcelonában versenyeznek, a mezőnyben több magyar is vitorlázik.
Vadnai Benjamin 17. helyen végzett Splitben az olimpiai Laser Standard hajóosztály ma befejeződött világbajnokságon, ahol 53 nemzet 147 vitorlázója versenyzett. Ugyanilyen eredménnyel 2018-ban az aarhusi világbajnokságon azonnali biztos olimpiai kvalifikációt lehet majd elérni. Magyar versenyző ebben a hajóosztályban még soha nem végzett az első húszban világbajnokságon!
Splitben az olimpiai Laser Standard osztály világbajnokságán újabb három futamra került sor az Aranycsoportban. Az eddig is kitűnően szereplő Vadnai Benjamin az utolsó versenynap előtt összetettben tíz futam után előrelépett a 17. helyre! Öccse, Jonatán is a legjobbak csoportjában versenyez. Ő most 37. a világbajnoki mezőnyben, ahol összesen 53 nemzet 147 versenyzője vitorlázik.
Kevés szeles, kevés futamos, de annál vidámabb 3 nappal véget ért a Rooster Laser Európa Kupa & BYC Kupa Utánpótlás Ranglista verseny. Az idén immár 8. alkalommal megrendezésre kerülő, Európán átívelő Laser Kupa sorozaton 12 ország 132 versenyzője vett részt, az idén 150 éves Balatonfüredi Yacht Club és a Magyar Vitorlás Szövetség közös rendezésében. Ezzel egy időben, másik két pályán zajlott a BYC Kupa Ifjúsági Ranglista verseny is, 132 optimistes, 7 egység 29er és 14 egység 420-as részvételével.
Augusztus 31-én véget ért a 420-as és Laser országos bajnokság, amelyet a Tihanyi Hajós Egylet rendezett. Sikerült minden tervezett futamot lebonyolítani minden osztályban.
Hat futam után Berecz Zsombor 2., Vadnai Benjamin pedig megkezdte a felzárkózást. Egy mondatban ez a helyzet a Dániában az Aarhus Sailing Weeken, a jövő évi világbajnokságok tesztversenyén.