Menetrend 

Fontos változás a menetrendben, hogy 2019 október helyett 2020 április végén lesz az első ACWS forduló Cagliariban (Szardínia). A hajók gyártása csúszásban van és közben a kiwik is rájöttek, hogy nem vicces Európába átszállítani a hajót, majd visszahozni, az ugyanis több mint 100 edzésnap kieséssel járna. 

Az elsők hajók bevitorlázása simán beletellik úgy 2-3 hónapba, de az idő mindenkit sürget, mert ez idő alatt sokat kell vitorlázni, adatokat elemezni, upgradelni és nem utolsó sorban az összes többi csapat után hatékonyan kémkedni. Ezen idő alatt pedig sanszos, hogy két AC75-ös nem fog egy helyen egy időben edzeni. Ezekkel a feltételekkel kell tehát újratervezni és legyártani az új, második számú hajókat úgy, hogy azok jövő őszre vízre kerülhessenek. 

Szimuláció vs. Prototípus

Az utolsó kampányt kiértékelve a prototípus építésénél jobb választás volt a szimuláció. Most az amerikai brancs, a britek és az olaszok is úgy döntöttek, hogy építenek - a szabályok értelmében maximum 40 lábas - teszthajót. Az amcsiknál a fejlesztés úgy zajlik, hogy először egy fejlesztést szimulálnak, majd beépítik a teszthajóba és ha így is működik a dolog, akkor mehet élesen is a nagyhajóba. Viszont, ahogy Terry Hutchinson fogalmazott a St. Francis Yacht Clubban tartott interjújában, ez egy tök új kampány: itt szabadon tervezheted a testet, a vitorlákat, a foilokat (ugye magát a foil-kart nem!) ellentétben az előző AC-val, ahol a fő komponensek one-design tervezésűek voltak. Mellékesen azt is elárulta, hogy amikor az első nap vitorláztak egy jó 5 csomós szélben a teszthajóval, sikerült is szépen felnyalniuk. 

Nyilván sokakban felmerül a kérdés az előző Kupán átütő sikert elérő energiatermelés kapcsán, hogy akkor ez most hogyan is lesz. Nos, a foilok emelgetése akkumulátoros megoldással fog működni egységesen, tehát oda nem kell energiát betermelni, az fix lesz, de a vitorlák állításához szükséges energiát már a grinderek adják (a bringázás most tiltva van), egy hidraulikus rendszerbe betápláva az energiát. A foilok teljes emelése nagyjából 7 másodpercet fog igénybe venni.

Ez az AC abban is eltér majd az előzőtől, hogy itt nem lesz foil csere-bere reggelente. A Kupa kezdetekor, vagyis a futamok előtt 5 nappal el kell dönteni, ki milyen foilt ‘épít’ a hajója alá, amit ezután már nem is lehet majd lecserélni. És ugye azt még mi is nagyon jól tudjuk, hogy 15 napra előre nem lehet időjárást előre jelezni. Ez pedig azt fogja eredményezni, hogy olyan foilokat fejlesztenek, amelyek megengedőbbek és erősebb kompromisszumokra épülnek.  

Míg az AC iránti lelkesedés töretlen, úgy fest több más széria is erősen küzd az életben maradásért, de leginkább haldoklik. Az itthon talán kevésbé követett, amúgy rengeteg látványos mozdulatot hozó Superfoiler GP halasztani és valószínűleg hősi halált halni kényszerült, az Extreme Sailing Series júniusban húzta le a rolót. De legalább van ugye SailGP helyette.  

És talán érdemes is a SailGP-t és az AC-t picit összehasonlítani. A SailGP ugye kicsit talán azzal a céllal is jött létre, hogy az AC-nek fricskát mutasson és ez valamelyest sikerült is. A SailGP azzal is igyekszik az AC alatt vágni a fát, hogy éves szinten kívánják megrendezni, egyfajta folytonosságot kínálva a látványos, izgalmas pályavitorlázásra éhes közönség számára. Ehhez képest az AC szinte minden négy évben a nulláról indul és kiszámíthatatlan. A SailGP a teljes transzparencia híve, amiről egy nagyon jó kis cikk jelent meg a hvg-n (https://hvg.hu/kkv/20190813_oracle_sailgp_cloud_felho). A hajók onedesin F50-es katamaránok, hajónként 1200 adatgyűjtő ponttal és 50 kamerával megfigyelve. És ezek az adatok mindenki számára hozzáférhetőek élőben: közönség és versenyzők számára egyaránt. Ezzel szemben az AC a fejlesztők versenye is és amit csak lehet, azt titokban is tartanak, akár még az utolsó futam utáni években is, táptalajt biztosítva ezzel a spekulációk tömkelegének. A SailGP hajói már tudják simán az 50 csomót, most az AC hajóin van a sor, mert az tuti, hogy egy verseny csak akkor lehet sikeres, ha látványos és gyors. 


Korai öröm

Érdekes módon ezúttal a kiwi csapat volt az, aki először megmutatta a nyilvánosságnak az első hajóját szeptember elején, melyet maori nyelven Te Aihe-nek (Delfin) neveztek el és a hajó szemből kétségtelenül olyan, mint egy terhes delfin. A legszembetűnőbb a hajó motorcsónakos formája oldalnézetből és a csupasz szekcionált fedélzet. A hajó különös keresztmetszete abból ered, hogy repülő és nem repülő üzemmód közötti átmenet a leghatékonyabb/leggyorsabb legyen. A rig is brutálisan hátul van a hajóban. Az aerodinamika olyannyira fontossá vált, hogy a nem-önváltós focksín, a grindkarok, a kormánykerék is a deck alá került (ahogy ezek közül jópár már a 12 méteres osztály időszakában amúgy már megtörtént). Itt is nagyjából egy vagy több fej fog csak kikandikálni, szóval más lesz ez, mint azt Bermudán vagy akár San Franciscoban láthattuk a korai fejlesztésű foiler katamaránok esetében. 


Szeptember 10-én aztán az American Magic hajója a Defiant (Dacos) is vízre került, mitöbb úgy, hogy az első napon nemcsak a vontatási teszten estek át, hanem egyből vitorláztak is, amiről büszkén be is számoltak. Túl vannak az első foilokon végrehajtott halzoláson is, ami nem kis mutatvány egy ekkora monstre csónak esetében. A hajó kiemelt állapotban egy bálnára hasonlít, viszont amikor úszik, inkább olyan, mintha az 1960-as években készített sci-fi illusztráció lenne.        

Fotó: Amory Ross

A Defiant orra és szemközti keresztmetszete is teljesen eltér az ETNZ hajóhoz képest, mintha másik osztályról beszélnénk. Az AM hajó alja lapos, olyan mint egy scow, míg az ETNZ hullámos kialakítású. Viszont aerodinamikailag talán az AM még jobb, mint az ETNZ hajó, amely talán cserébe előbb ki tud majd emelkedni a vízből.   

Fotó: Steve Bernstein

Ahogy az várható volt, a két foil is jelentősen különböző mindkét eddig látott hajón. Az ETNZ egyik kis víz alatti szárnya konzervatív megközelítésű: jóval egyenesebb és nagyobb ellenállást eredményez és valószínűleg gyengébb szélben is jobban emel, míg a másik ívesebb és feltehetőleg kisebb ellenállású. Az amerikai hajónál is van egy egyenesebb verzió és van egy repülőre emlékeztető bulbás verzió előremutató kis szárnyakkal. Ez nyilván nagyobb ellenállás, de a foilok tervezése során meglehetősen szabad kezet kaptak a csapatok mind a szerkezet, mind - ami nem elhanyagolható - a súly szempontjából is. Ami még érdekesebb, hogy csapatonként 6 darab foil engedélyezett, de a szabályzat egy kiskaput hagyott a nyitottan gondolkodók számára, amire az amerikaiak máris rárepültek. A foilszárnyak tömegének 20%-a variálható, tehát amennyiben az airbus mérnökök bepakolták a szárny tömegének 80%-át ebbe a bulbába, akkor szabadon módosíthatják és tesztelhetik a foilszárnyakat egészen addig, amíg meg nem találják az optimális megoldást.   

Ezen a héten a brit INEOS és az olasz kihívó Luna Rossa csapatán volt a sor, hogy megmutassák, mivel töltötték az elmúlt másfél évet és ők hogyan képzelték el az AC75-öst. Az Britannia, az angol hajó pénteken vízre került. A hajótest maga, mint a Defianté, a scow alakját idézi, de a szárnyak érdekes módon inkább a kiwi hajóéhoz hasonlítanak. Előtte két nappal pedig a Luna Rossa csapata is vízre tette hajóját, ami szerintük olyan alakú, mint egy hosszúszárnyú bálna, szóval inkább az új-zélandi designt követi. Így már csak a Stars and Stripes csapatára kell várnunk egy kicsit, bár nagy meglepetésekkel ők biztos nem fognak szolgálni.

Fotó: Shaun Roster