Lengyelország, Ukta:
A szállásokat bőven időben lefoglalva vártuk a startpisztoly eldörrenését. Aztán hamarabb, mint számítottunk rá, mozgalmassá vált az élet.
Tudni kell, hogy a helyszín, ahol a főhadiszállást akartuk kialakítani, nem arról híres, hogy dúskál a szállóhelyekben. Annyira nem, hogy Örültünk, hogy egy alkalmas helyet találtunk, ahova kutyával is lehet menni. Na erről a szálláshelyről érkezett az utazás előtt egy héttel, hogy bocs, mégsem tudtok jönni, probléma van......Nab...meg!
Kb 10 perc alatt írtam egy eléggé kérdő hangvételű levelet, hogy ezt most hogyis???? (Igen, pont annyi válasz érkezett rá, mint gondoljátok.), és túrtam ki (valami isteni csoda folytán előbukkant) valamint foglaltam le olyan sebességgel egy szállást (utolsó utáni elérhető szoba), hogy azzal, ha lenne ilyen szám az olimpián, szinte biztosan bajnok lehetnék, de a dobogós hely mindenképpen biztosított.
Ezek után kissé izgatottan vártuk az indulás napját.
Az indulás előtti napom azzal telt, hogy kb tízszer gondoltam végig, mit kell magunkkal vinni, mit hova tegyek, hogy a legegyszerrűbb legyen a kirámolás a célbaérkezés után.
Miután közel 1200 km-t utazunk a célig, elég kellemetlen lenne ott szembesülni vele pl, hogy otthon maradt az evező...vagy a csavarok, vagy bármi.....
Aztán egy szép júliusi reggelen elindultunk Lengyelország felé.
Az odaúton, azt leszámítva, hogy két napig tulajdonképpen végig autóban ültünk - és mivel a derekunk rugalmassága elmarad már a húsz évvel ezelőtti állapottól - így megérkezve a kiszállás volt a legkeservesebb része az útnak, minden rendben volt. Megérkezve és a háziaktól a várható időjárásról tájékozódva beosztottuk a napokat. Már csak egy vacsorára volt energiánk. Ebben sem csalódtunk. Mint ahogy egész út alatt sem sikerült. A lengyelek rettentő vendégszerető nép, ráadásul a Mazuri tavaknál magyarok elég ritkán fordulnak meg. Nem is emlékszem, hogy egész Lengyelországban láttam-e magyar rendszámot..... Ennek ellenére a szállás tulajdonosáról első nap kiderült, hogy egyik nagyapja győri illetőségű és élnek itt rokonai a mai napig.
Első teljes napunkon a Mazuri tavaknál tettünk egy nagyobb kirándulást. Ami, mint utólag kiderült, jó döntés volt. (Lengyelországban ugyanis a növényzet mindenfelé gyanúsan ZÖLD. Ez nem csak a környezethez való hozzáállásuk miatt van így. Egész évet tekintve kb minden másnap esik az eső.....) Hazaérve a házigazda azzal fogadott, hogy ott szinte egész nap esett az eső. Na, gondoltam, remek lett volna, ha aznap akarunk vízre szállni..... Arra még sort kerítettünk az első nap, hogy mielőtt lemegy a nap, a másnapra tervezett kirándulásra előkészítsem a hajót.
Nyolc év után védőháló nélkül, élesben:
Miután nem ismertük a vizet, úgy terveztük, hogy első nap folyásiránnyal szemben indulunk el evezve, majd amikor úgy érezzük, hogy elég volt, visszafordulunk és lecsorgunk vissza a szálláshoz.
Délelőtt szép kényelmesen elindultunk. A Krutynia folyó tényleg mesebeli megjelenésű, keskeny, kis sodrású, kanyargós, kristálytiszta, növényekkel teli. Bő két órán keresztül haladtunk felfelé, növénymezők felett siklottunk át, élveztük a napsütést.
Elhagytuk Uktát
Fordulópont
Kényelmesen jutottunk el a kitűzött, hozzávetőleg 6km-re lévő célpontig. Itt egy kis pihenő következett, mejd elindultunk visszafelé.
Itt csatlakoztunk egy nagyobb csapathoz. Nem volt nehéz, tulajdonképpen az egész folyó egy nagy kajak főút. Bár a helyi erők kényelmesebbek, mint mi voltunk. Ők kizárólag folyásirányba csorogva eveznek, bérelt kajakokon, hogy a kijelölt útvonaluk végén majd kiemeljék őket és visszaszállítsák a kiinduló pontra. Néztek is ránk néha a bőven 30+ éves Faltboot miatt.....
Visszafelé, köszönhetően a völgymenetnek, szinte motoros sebességgel tudtunk volna haladni. Bár sok helyi kajakosra nagyon kellett vigyázni néha, mivel sokuk azt sem tudta merre van a jobbra és a balra.
Még hazaérkezés előtt kitaláltuk, hogy ha van lehetőség rá, akkor együnk egy helyi, lehetőleg házi pirogot. A folyó mellett ledöfött, kézzel pingált táblán volt jelezve a lehetőség erre.
Kikötő a piroghoz
Beeveztünk a folyótól egy hosszú csatornába, aminek a végén egy kis kiszélesedés volt, ahol épphogy meg lehetett fordulni a hajóval. Egy ház látszott úgy 20 méterre a „kikötőtő”. Egy klasszik lengyel parasztbácsi ténykedett a ház mellett. Hát én odamegyek és megkérdezem, hogy mi a helyzet pirog téren. Szerencsére az angol mellett a némettel is elboldogulok konyhanyelven, így nem okozott különösebb problémát, hogy a bácsi feleségével megértessem magam. Kérdésemre, hogy lenne-e lehetőség pirogot enni, egy egyszerű „Ja, natürlich!” volt a válasz. Innentől kezdve sínen voltunk.kiválasztottuk mit szeretnénk és ott az orrunk előtt kezdték kiszaggatni a frissen gyúrt tésztából a darabokat.
10 percbe nem telt és tálaltak. Ennél autentikusabb módon és környezetben ki sem lehetett volna próbálni ezt a lengyel finomságot.
Reklámfelirat 2020....
...és a konyha/étterem
Utca felől: Wojnowo
Miután kivégeztük az elénk halmozott ételt, visszaeveztünk Uktába pihenni egyet.
Másnap kényelmes és talán túlságosan is bőséges, háziak által készített reggeli után elindultunk felfedezni a Krutynia folyót a másik irányba is.
Ukta „központja” a híd
Indulás után kb száz méter múlva elértük Ukta „központját”, már ha rendelkezhet egy 570 (igen: ötszázhetven) lelket számláló falu ilyesmivel. Ezt, hogy ez a központ, onnan lehet megismerni, hogy itt ível át a híd a Krutynia folyón, illetve itt szállnak be- és ki az evezősök.
A lefelé tartó irány lényegesen vadregényesebben kezdődik, mint az előző napi utunk.
Itt rögtön az elején kezdett izgalmassá válni a dolog, miután jópár, a folyóba keresztbe dőlt fa van a víz alatt. Szerencsére az akadályokat az ésszel történő evezésnek és a kis sodrásnak köszönhetően sikeresen vettük.A szűkületekkel és kanyarokkal tarkított szakasz után egy picit könnyebb pálya következett, de továbbra is észnél kellett lenni, ha épségben vissza is akartunk érni a kajakkal.
Természetesen ezen a napon is rengeteg kajakos kollégával együtt tekeregtünk a folyón, illetve a növények mezején.
Az egész folyót beborítják a növények
A folyó mélysége, ahogy néztük, 0,5méter és 2méter között változik, volt lehetőség kiszállni is helyenként. Néhány kanyarban egészen sekély víz van csak, itt bepillantást nyerhettünk a vízi élővilágba is.
A víz hőmérséklete 17-18°C volt. Nem mondom, hogy fejest szerettem volna ugrani bele, de eléggé csábítóan hívogatott, mikor tűzött a nap a fejünkre. Akár füdeni is lehetett volna, ha eszkimó vér lakozik bennünk.
Mikor elértük az aznapra kitűzött célt, visszafordultunk, készülve a szembeforgalomra, amit a lefelé csorgő kajakosok jelentettek.
Egy ennyire kanyargós, keskeny folyón néha nem is annyira egyszerű kikerülgetni a tömegével szemből érkező többi hajót.
Simán haladtunk felfelé a folyón, magunk mögött hagyva számtalan kanyart, mikor egyszercsak egy lovat vettünk észre, amint fürdik a folyóban. Természetesen többen is megálltak fotózni. Azért egy picit megszorult a zabszem, mikor felénk kezdett el úszni, mivel nem kellett sok fantázia hozzá, hogy elképzeljük, mennyi idő alatt fordíthat bele a vízbe minket.
Szerencsére még időben meggondolta magát és kiúszott a partra.
Ezt a kis affért leszámítva simán értük el Ukta központját, ahol folyamatosan szálltak vízre a túrázók. Ekkor láttuk rajtunk kívül az egyetlen Falbootot, amint a parton várta a gazdáját, indulásra készen, bepakolva.
Visszaérve a szállásunk stégjéhez, a hajót kiemeltük és felvittük a házhoz, száradásra és szétszedésre ítélve.
Néha „mezőn” is eveztünk
Vízreszállás Uktában
Szembeforgalom
Eltelt ez a nyaralásunk is, és abszolút megérte a befektetett energiát és időt. Nyolc évvel az ötlet felmerülése után sikerült megvalósítani egy igazi álmot azzal, hogy két napig evezhettünk saját kajakkal a Krutnyia folyón.
Természetesen mindig felmerül, hogy több jobb lett volna, de ami késik nem múlik ;)
Ha elolvasnátok az előző részeket is:
