Motiváció

A vitorlázás mindig is vonzott, jó pár évvel ezelőtt egyszer már nekikezdtem: felújítottam egy kis vitorlás csónakot, és azzal próbálkoztam a Balatonon önerőből, a saját tévedhetetlenségembe vetett hittel felvértezve. Ennek persze számos kaland és a hajóban esett kisebb kár lett az eredménye, de legalább zajlott az élet. Sajnos az autodidakta vitorlázás rettenetesen időigényes, ezért a következő szezonban már lemondtam a saját hajó öröméről és rengeteg nyűgjéről, és a hajózás ismét a távolról vágyott elfoglaltságok közé került.

Idén az üzleti kapcsolataim visszavezettek a vitorlázáshoz, és a régi szerelem újra lángra kapott, csak most már nem csónakok, hanem komoly hajók iránt. Így merült fel, hogy akkor talán ideje lenne rendesen megtanulni vitorlázni, és megszerezni az ehhez szükséges papírokat. Hát legyen: oklevél, képesítés, bizonyítvány gyűjtésben eddig sem álltam rosszul, eggyel több vagy kevesebb igazán nem gond - gondoltam, és belevágtam egy ajánlott tanfolyamra jelentkezve. Aztán jöttek a meglepetések. Azzal kezdődött, hogy az őszi egy hetes tanfolyamon - mint kiderült - egyedül vagyok jelentkező, ezért jöjjek vissza következő héten két részletben, amikor másokkal össze tudnak rakni egy csoportba. Az okát értettem, de mivel nem kis gonddal tettem magam szabaddá egy hétre, nem tudtunk az új időpontról megegyezni. Végülis egyedül kaptam oktatást. Persze nem tudtam, hogy a tananyag cd-n lesz, tehát olyan géppel jöjjek, amin ezt tudom kezelni, szerencsére oktatóm kisegített egy nyomtatott példánnyal. A gyakorlatra három nap volt ütemezve időjárástól függetlenül. Vigyorogva mesélik a sztorikat a szélcsendes tanfolyamokról, amikor a parton járták le a vízből mentést és egyéb feladatokat. Valóban, ezen vagy sír, vagy nevet az ember, mert ez a vizsgák különös elvárásait megismerve, elég bátor módszer. De nekem volt szelem, amikor pedig nem volt, akkor a motorossal gyakorolhattam, már amikor a néha lemerülő akku engedte a használatát. Összességében szerencsésnek érezhettem magam, mert lényegesen több időt tölthettem gyakorlati oktatásban, mintha egy nagyobb csoportba lettem volna beosztva. Az oktatóm lelkes volt, szerinte jó érzékem van a vitorlázáshoz, és ráadásul a szerencse szülötteként még a szél is elég sokat fújt az adott három napban, így az átlaghoz képest állítólag komoly túladagolást kaptam gyakorlatból. Én ezt valahogy nem éreztem, de körülöttem mindenki annyira optimista volt, hogy bíztam benne, tudják miről beszélnek. No de ezen is túl voltam, jöhetett a tanulás és a vizsgák. A Hajózási Szabályzatba beleásva magam már tudtam, hogy bajban vagyok, amikor sorban jöttek az uszályokra való konténerrakodási szabályok, a hajókon való szeméttárolók elhelyezéséről szóló rendelkezések és a folyamkilóméterenként leírt szabályozások a Dunán, Tiszán és a többi hazai folyón. Emellett már csak csemege az ABC zászlókódjainak bemagolása arra az esetre, ha egy amerikai atomtengeralattjáró hirtelen felbukkanna előttem a Balatonon, és vadul lengetné a zászlóit.

Egy oktató nem sokkal a vizsga előtt melegen javasolta, hogy a netről 4000 Ft-ért töltsem le a hivatalos (amúgy titkos) vizsgakérdéseket, amire nem nagyon hajlottam, mert nem tetszik az ilyesmi, és szellemileg is tartom magam annyira, hogy meg tudok tanulni egy hobby szintű vitorlás vezetői tananyagot. Úgy véltem, megbirkózom ezzel a feladattal, ha hivatásos, még teherautóra is érvényes jogosítványt, diplomát és 3 nyelvvizsgát is meg tudtam szerezni. A segítőkész oktató csak mosolygott, mondta, hogy ő érti az álláspontomat, csak így nem fogok átmenni a vizsgán. Ezzel a pozitív megerősítéssel, munka melletti tanulással és a dermesztő felismeréssel, hogy mennyi marhaságot kell bemagolni, amit 48 óránál tovább garantáltan senki nem jegyez meg, hacsak nem napi szinten ezzel keresi a kenyerét, mentem el a vizsgára.

Elméleti vizsga I.

Nem tanultam annyit, hogy azt merjem a magam elvárásainak megfelelően mondani, hogy bármit kérdezhetnek, mindent tudok a 260 oldalas képes Szabályzatból és a még egyszer annyi kidolgozott szóbeli tételből. Ezzel együtt is a teszten olyan kérdések sorával találkoztam, amikről nem is rémlett, hogy egyáltalán olvastam valahol, egy részük pedig úgy volt megfogalmazva, hogy az igazi kihívás a kérdés megértése volt, nem is a válaszadás. Egy vagy két olyan kérdés volt csak, amire gyorsan és konkrétan lehetett válaszolni, a többi mind olyan IQ tesztes találós kérdés formájában volt feltéve, hogy lehetőleg akkor is elrontsa az ember, ha speciel tudja a választ. Táblázatba foglalt, megszámozott halom jel közül (csak hogy már itt el lehessen nézni, hogy melyik jelről van szó) az alább felsorolt 3 kötelék közül melyik viseli az adott számmal ellátott jelzést. Természetesen a három választási lehetőség mindegyike viselte a kérdéses jelet, így percekig gondolkoztam azon, hogy vajon mi alapján kéne választanom. Ha mindössze a „csak" szócskát beleírták volna a kérdésbe, vagy hogy „nappal", azonnal tudtam volna a választ, de így azon töprengtem, hogy mi alapján kéne választanom, és persze közben pereg az idő, az az idő, amiből 1 perc van minden kérdésre. Aztán a rajzos 3 pontos találós kérdések, hogy az 1-es számú hajóról nézve balról jobbra haladva milyen fényeket lát, ha egyik hajó sem kishajó, de a 4-es számú hajó vesztegel és a 12-es számú 110 méternél nem szélesebb és 8-as számú hajó kapitánya nagyothall. Egy perc alatt a helyzetet sem könnyű áttekinteni, sőt sokszor a rajz sem egyértelmű, hogy ugyebár a szabályzatban gondosan megadott szögekből, mely szerint a fényeket el kell helyezni, az adott rajzon az adott fényt most lehet látni vagy sem. Magam is tanítok és vizsgáztatok, de beugratós kérdésekkel való sanyargatás helyett én arra vagyok kíváncsi a vizsgákon, hogy a diákjaim megtanulták-e, tudják-e a tananyagot, vagy sem. Hogy ezt kiderítsem, sokszor segítő kérdésekkel próbálom a pillanatnyi blokkokat áthidalni, ami segítség csak annak hasznos, akik tanultak.

Egy szó mint száz, megbuktam. De ezzel nem voltam egyedül, mert a társaság fele így járt, akik közül többen másodszor, vagy akár harmadszor futottak neki a tesztírásnak. Aztán jött a több tantárgy szóbelije tantárgyanként 3 kérdéssel, olyan finomságokkal, mint hogy beszéljek a hajócsavar menetemelkedésének jelentőségéről, valamint az agyátmérő fontosságáról. Nem értem, minek kéne ezt tudnom. Ifjúi hévvel annak idején, amikor a teherautó jogosítványt is szereztem, ott nemcsak hogy komoly műszaki elméleti teszt volt, de gyakorlati vizsga is, ahol konkrétan szerelni kellett. Gond nélkül, 40 srác mellett csoportelsőként hibapont nélkül mentem át a vizsgákon, de még ott sem kérdezte senki a motor nyomatékát, mert ez nem tartozik a sofőrre. Ha majd motort akarok a hajómra, elmegyek a szakboltba és szaktanácsot kérek - miért kéne nekem ehhez érteni, hogy ha vontatott köteléket vezetnék, akkor a meredekebb, vagy lankásabb menetemelkedésű csavar célszerűbb-e? Míg a kihúzott tételemről mesélek, a kérdések egy részét itt sem értem, de ezen már meg sem lepődöm, mert jól láthatóan nem arra kíváncsiak, amit tudok, hanem azt keresik, hogy mit nem. Végül lesajnálással a hangjában megkérdezi a vizsgáztató, hogy a kavitációról hallottam-e már valaha. Nem túl stílusos, de legalább kiderült, hogy erről akar hallani. Nem hátrány persze, hogy tudom mi a kavitáció, de hogy ez egy külön tétel legyen? Ahogy miért kéne fejből tudnom Siófok és a Fekete-tenger egyik kikötője közötti vízi utakat fejből a közben lévő gátakkal, duzzasztókkal együtt, ahogy ezt egy másik embertől kérték a szóbelin? Ez megint olyan, mintha úrvezetői vizsgán Európa térképét kéne felmondani a határátkelőkkel és sebességkorlátozásokkal együtt. Mi van? Majd ha ilyen útra készülök, veszek hozzá térképet és utána nézek a neten. Ezzel szemben régi motorosok mesélik, hogy ők részletesen tanultak a Balatonról, a kikötőkről, a zátonyokról, az elsüllyedt repülőgépek roncsairól, aminek úgy érzem én is nagyobb hasznát venném hobby hajósként, mint a hajócsavar menetemelkedésének. Mindegy, ezt az akadályt vettem, a szóbelik megvannak.

Elméleti vizsga II.

Tanulva a történtekből a következő vizsgára már szinte csak tesztírással készültem tanulás helyett (de nem a 4000 Ft-os netről letöltős megoldással, mert elveim azért továbbra is vannak), aminek meg is volt az eredménye, mert 26 perc helyett 15 alatt kitöltöttem, és gond nélkül meg is feleltem. Semmivel nem tudtam jobban a HSZ-t, de fújtam a hülyébbnél hülyébb válaszokat, amik döntő része a dunai nagyhajókra vonatkozott, pedig én vitorlás kishajóra jöttem vizsgázni, de már ismertem a szivató technikákat, mert hát ugyanaz a logika forog körbe-körbe. Meg is kaptam újra a jó öreg táblázatot a sok jellel, csak most nem egy kék kúppal, hanem kettővel, magamban vigyorogva gondolkodás nélkül húzom be a jó választ, mert hát ezt még egyszer már eszem meg. A tanulság: a HSZ-t nem kell tudni, tesztet kell tudni tölteni! Nem szeretem ha hülyének néznek. Az egész elméleti vizsga túl van dimenzionálva csak azért, hogy elegendő kérdést lehessen gyártani a teszthez. Ezek a kérdések persze titkosak, még a vizsgát követően sem adják ki a saját krédéseimet, de 4000 Ft-ért azért hozzájuthatok állítólag azoktól, akik összeállították, no meg a pótvizsga díjakat is lehet szedegetni szép számmal. Nem is értem min vagyok meglepődve, hiszen erre jóindulatúan felhívták a figyelmem annak idején, csak én voltam olyan stréber, hogy gondoltam megtanulom, hátha fontos lenne tudni. De igazából nem is érdemes tudni sem, mert a bukáson és a vizsgakérdések milyenségén duzzogva sorban derült ki évtizedek óta vitorlázó barátaimról, hogy fogalmuk sincs a kötelező fények használatáról, a hangjelekről, sem a kardinális jelek pontos jelentéséről, mert az uszályok pakolási szabályaival nem is fárasztottam őket, minek. Fogalmuk sincs, hogy egy adott kardinális jel északot vagy delet jelöl, csak azt, hogy ott éppen Tihany előtt azt a bizonyos bóját nem szabad a part felől kerülni, mert zátony van, de ha egyszer csak valahol új helyen teremne egy ilyen bója, bizony sokan bajban lennének, mert fogalmuk sem lenne mit látnak és merről kerüljenek. Ezt ráadásul nem is nagyon szégyellik, hanem jókat vigyorognak a tudatlanságon, hogy eddig nem látták nagy hátrányát a hiányos tudásnak. A világításról is egy rendőrvicc jut eszembe, amikor egy külföldi már a sokadik nyelven próbál információt kihúzni két rendőrből, aztán feladja. Az egyik rendőr megjegyzi, hogy talán ideje lenne legalább angolul megtanulni, mire a másik azt mondja, hogy minek, hiszen az iménti bolond 4 nyelven is beszélt, aztán mire ment vele. Én is így érzem magam, amikor az ismerőseimnek újat mondok azzal, hogy az árbocfénnyel közlekedő hajó HSZ szerint motorral és vitorlával egyidejűleg közlekedő hajót jelent (mert ők kedvük szerint kapcsolgatják a fényeket a hajóikon), és mint ilyen kisgéphajónak minősül ilyenkor, amire teljesen más elsőbbségi szabályok vonatkoznak, mint egy vitorlás kishajóra. Szóval nem tudom mit ér az én túlképzettségem, ha senki más nem tudja a szabályokat az oktatókon, vizsgabiztosokon és az elmúlt két hétben vizsgázottakon kívül, mert hogy ekkora tömegű infóra ennél tovább ember nem emlékszik, még arra a kb. 20 szabályra sem, amire tényleg szüksége lenne a biztonságos közlekedéshez a Balatonon. Erre is van egy jó mondás, hogy elsőbbsége annak van, akinek megadják. De hát a teszt csont nélkül megvan, így hát jöhet a gyakorlati vizsga, amely kalandról a következő cikkben mesélek... Elöljáróban csak annyit: hiába volt lehetőségem többletgyakorlásra, és hiába van a vitorlázáshoz állítólag érzékem, simán kivágtak!

 ---

A fenti írás a BCSS WireCorner és a Porthole közös cikkpályázatára érkezett.
Bár a karakterkorlátot felülről teljesítette, a témára való tekintettel résztvesz a játékban.
A megjelenéstől számított 1 héten keresztül lájkolható ez az írás, a cikk alján lévő "Like" gomb megnyomásával. Ha tetszik ez a cikk, elküldheted az ismerőseidnek, így segítve hozzá az íróját, hogy a nyomtatott újság hasábjain is olvashatóak legyenek sorai.

Ha neked is van egy történeted, azt szívesen várjuk a porthole@porthole.hu -címen, vagy a "beküldés" menüpont alatt. 

Wilk Zsófia