A hajómmal egyidős, harmincéves öreg Volvo egyhengeres pöfögő motorom hangjának minden rezdülését érzem, értem. Megszoktam, hogy hangos, hogy különböző fordulatszámon hogyan remeg, rezonál tőle a hajó. Ápolását, karbantartását Kroknay Tamás, füredi motorszerelő barátom végzi. Versenyrendező funkcióm esetén Olimpia legtöbbször rajthajó, még inkább célhajó szerepet is betölt. Ilyenkor a vízen természetesen nem vitorlával közlekedünk, hanem motorosként. Ezért öreg Volvóm jóval többet üzemel, mint más vitorlás hajók segédmotorjai.

Ezek a régi egyhengeres dieselek szinte elnyűhetetlenek. Egyetlen, nálam többször előfordult hiba, hogy a nehéz öntvényű, korszerűtlen, nagyméretű motor hajótesthez rögzítésénél a rezgés csillapító gumibakok elnyíródnak idővel. Ilyenkor a hatalmas, öntöttvas lendkerék forgása alapjáratban nagyon rázza a hajótestet.

Egy éve a 470-es Bajnokság futamsorozatán már az elején éreztem, hogy megint baj van valamelyik gumibakkal. Megbeszéltem Tamással, hogy a bajnokság végén, ha visszautaztam Budapestre, nézzen utána a hibának.

Az utolsó futam végén, a célterületen, hajóm, Olimpia mellett összesereglett rendező motorosokkal gratuláltunk egymásnak a bajnokság sikeres megrendezéséhez, majd partra indultunk. A többiek 60-70- lóerővel elrepesztettek, mi 9 lóerővel utánuk töfögtünk.

Bekanyarodva a kikötőbe, alapgázon rázott a motor erősen. A móló végén álló hajóból barátaim odakiáltottak, hogy kikötés után várnak kávézni. Elfogadtam. Az egész nap velem dolgozó, céljegyzőkonyvet író rendezőségi hölgyek kikötésünk után elköszöntek, én a hajószomszédommal, Kovács Gyuri barátommal elmentem a mólóvégre kávézni. Jó volt beszélgetni, nevetgélni, kiengedni egy kicsit. Szűk félóra óra múlva elköszöntünk, indultunk vissza a móló elejére, szomszédos hajóinkra Gyurival.

A mintegy ötven méteres távolság felét sem tettük meg, amikor egy szörnyű látvány torpantott meg! Olimpia árboca nem függőlegesen állt, hanem ferdén majdnem rádőlve Gyuri hajója árbocára. Néhány méterre tőlük ez döbbenetesen szokatlan kép volt. Aztán egy pillanat tört része alatt eszméltem, süllyed a hajóm!

Oroszlánként ordítottam: Gyuri, rohanj a daruhoz! Magam óriási futással értem a hajó farához. Egy pillanat alatt felmértem a helyzetet. A hajó egy arasszal már mélyebben úszott, mint az eredeti vízvonal. Mivel három nagy akkumulátor és két nehéz tartalék horgony a bal hajó félben tetemes súlytöbbletet jelent, a süllyedő hajó mintegy 25 fokkal balra dőlt. Átugrottam a ferdén álló hajfarra és magamban fohászkodtam, hogy a motor és az indító dinamó ne legyen víz alatt odalent, hogy csak a hajódaruig tudjam megtenni azt a száz métert motorral még!

ilusztráció

Benyúltam a kabinba az indítókulcsért. Bepillantva a másodperc tört része alatt szörnyű helyzetet mértem fel. A két oldalágy között arasznyi vízben csónakázott a hazainduláshoz már kiürített, könnyűvé vált hűtődoboz, ide-oda koppanva az ágyszélekhez. Az ágyak alatt szekrényládák vannak végig, telepakolva. Szerszámok, zászlók, vízhatlan ruhák, mentőmellények, mentőfelszerelés, tartalék szerelvények, konyhafelszerelés és ezernyi egyéb. Ezek mind víz alatt voltak.

Szerencsére, az ágyak tetején az ágybetétek, az ágynemű és a rajta elhelyezett értékek, lap-top, fényképezőgép, DVD kamera, kézi táskák és csomagok még szárazon hevertek. Elérek-e a daruig?

Csoda történt, mert a motor még melegen azonnal indult. Csak az alja volt vízben, a dinamó még nem. Ledobáltam a kikötőkötelek hurkait és félig süllyedt Olimpiámmal, óvatos kanyarral kihajóztam a daru felé. Megnyugodva láttam messziről a sürgő mozgolódást a daru körül, jól lett riasztva minden érdekelt. Amúgy sem lehettem mindennapi látvány a zsúfolt kikötőben.

Szerencsésen a daruhoz értem. Rövid volt ez az idő még teljesen elsüllyedni. Pillanatok alatt körülölelte a hajót elöl és hátul az arasznyi széles kiemelő gurtni hurok, már zúgott is a daru motor és a hajón állva, mint valami üdvözülő szent emelkedtem én is az ég felé.

Amint a hajófar alatt a csavar is kiemelkedett a vízből, tengelyéből, mint egy kerti locsolócsőből sugárban messzire lövellt a víz a hajóból. Az eddig ismeretlen hiba azonnal lelepleződött, a csavartengely körüli tömítő gyűrű, az úgynevezett simmering ment tönkre. Utólag már könnyű volt visszakövetkeztetni az eseményt. A függesztés hibája miatt alapjáratban erősen rázó motor a csavartengelyt is rázva a tömítést lassanként elnyírta. Ez a versenyről, vízközépről hazamotorozva végleg megadta magát, de amíg a hajó haladt előre, a far mögötti víz hátraáramlása nem engedte a víz hajóba áramlását. Mit sem sejtő békés kikötésünk után annál inkább! Ez a több száz liter víz rövid, félórányi kávézó csevegő időtöltésünk alatt jutott a hajóba. Hátborzongató belegondolni, mi történhetett volna, ha hosszabban vagyunk távol? A mi mólószárunkon verseny végeztével nem volt érdemi jövés-menés. A helyzetet más nem vehette időben észre. Még tíz perc, és a motortér is víz alá került volna, ezzel a daru elérése reménytelenné válik! Én már láttam elsüllyedés után napok múlva szerhajóval az iszapból kiemelt vitorlást. Szörnyű látvány.

Térjünk vissza szegény, pórul járt, darun csöngő Olimpiához, kiből hátul fél órán át széles sugárban ömlött a víz, mint egy kihúzott dugójú kádból. Persze a bordák közti rekeszekben maradt még víz benne belül bőven. Ezt kiszivacsozni vödörbe, rekeszről rekeszre guggolva, vödrönként leadni kiöntésre, további keserves félóra volt. De első tennivalóként meg kellett csinálni, hogy a hajóban egyáltalán közlekedni lehessen.

Eközben, hogy a daru a csüngő hajómtól felszabaduljon, saját tároló trélerem távollétében egy idegen tartóbakra helyezték Olimpiát, melyet a kis teherhúzó traktor félreeső zugba húzott a további tennivalókhoz. Így három méter magasról kezdhettem leadogatni töménytelen elázott mindenfélét kézből kézbe három lépcsőben. Az autómmal a hajó mellé álltunk, szerencsére busz-limuzin, hely van benne elég. Fóliával kibéleltük, hogy a kárpit, a huzatok és a csomagtér ne ázzon át. Műanyag zacskókba rendszerezett töménytelen mindenfélét adogattam ki a hajóból, de ezekből a vizet előbb gondosan ki kellett önteni ahhoz, hogy az autóba kerüljenek.

Ekkor eleredt az eső. Nem esett, zuhogott. A lázas tevékenység miatt nem vettük észre a zivatarfelhők gyülekezését. Most már minden vizes volt, kint is, bent is. Úgy éreztem, feladom, vége a világnak.

A végén már semmi sem érdekelt. Behánytunk mindent az autóba, vizesen vagy nem vizesen. Csak el innen mielőbb. . .

Otthon a lakás, a garázs, a kert, a korlátok napokig teli voltak száradó holmikkal. Mindezt egyszer vissza kellett pakolni a helyére.

Olimpia 24-es kikötőhelye egy hétig üres volt, amíg megjavították a tengely tömítését.

Azóta van egy bizalmatlan félelemérzés bennem, gyakran nyitom ki a motorkamrát és benézek, nem lötyög e víz a motor alatt.

Persze, az eseménynek számos szemtanúja volt, meg gyorsan terjednek a kikötői hírek. Visszahallom, hogy majd kétszáz hajó tulajdonosát nyugtalanítja azóta, hogy ilyen könnyű észrevétlenül elsüllyedni?  

Szalóczy Péter