Egy kedves olvasónk levelét közöljük. Kérésére a nevét nem adjuk ki, mert Bahart bérlőként nem szeretne semmilyen retorziót.

Bizony, az első része el is illant. És még valójában nem is túráztunk a Balatonon. Igazán nincs mentségem rá. Most viszont, annyi nehézség és balszerencse után, azért is nekiindulunk virtuális körutazásunknak. Lássuk tehát, hogyan élte túl szeretett tavunk az elmúlt hónapok tilalmait.

„Napsugárban, holdsugárban, Bús-fekete éjszakában. Vérözönben, sártengerben Aludj Hunia királya! Napsugárban, Holdsugárban, Kéklenyércnek Szentvasában, nyugodjon a Gilgames-vér csillaga! Kihez felért rabszolgának, sóhajtozó gályarabnak, keresztekre felfeszítettek jajszava!”

… Irigyeknek békességet, Adjon Isten minden jót, hazug szájba igaz szót. Hontalannak menedéket, éhezőknek eleséget, tollat író kezébe, pulyát asszony ölébe. Legényeknek feleséget, szegényeknek nyereséget, áfonyát a havasra, pisztrángot a patakba. Istenhitet a pogánynak, hű szeretőt a leánynak, szép időben jó vetést, szomorúknak feledést. Sarkvidékre hideg telet, az árváknak jó kenyeret, fegyvereknek nyugalmat, szelíd szónak hatalmat. Betegeknek egészséget, fuldoklóknak reménységet. Vitorlának jó szelet, napfényből is öleget. Jó lövést az ordasokra, nyíló ajtót vaskapukra, vándoroknak fogadót, Isten adjon minden jót!

Ez is elérkezett! Nálunk hagyomány, hogy a szezontól egy kurta túrácskával veszünk búcsút. Méghozzá olyan formában, miszerint a Rhea kapitányai szállnak hajóra, és megcélozzák az „ország kocsmáját”, hogy a teljesség igényével látogassák végig kedvenc borozóikat, majd keservesen berúgjanak. Rajta hát!

Vészes gyorsasággal fogynak augusztus havának napjai. Keletnek fordítjuk tehát hajónk orrát. Túlságosan azért nem sietünk, hiszen a visszaút ugyanolyan hosszú, mint az oda. Reméljük, tartogat számunkra még pár élményt. Lássuk csak.

Láttatok már olyan tavat, ahol kevesebb az uszonyos hajó mint a kíles? Szerintem ez is hungaricum, de a Balaton sajnos ilyen. A legelszomorítóbb, hogy a dingik kiszorulása pont egy olyan sekély, melegvízű tavon következett be, ahol minden természeti adottság megvan ahhoz, hogy a hely az európai kishajós turizmus kedvelt desztinációjává váljon.

Csak tessék – tessék hölgyek, urak! Megjelent a színes – képes tarkabarka! Más eltitkolja, nem tudja, mi felderítjük, megírjuk! Ki, kivel, mikor, hol, mekkorával, hányszor, mennyiért! Kommentárok nélkül, csak a tényeket! Hát vigyék, olvassák! Tessék – tessék!

KÖZHÍRRÉ TÉTETIK, ÉS EZÚTON KIDOBOLTATIK, HOGY AZ ÚRNAK 2019. ESZTENDEJÉBEN, AZ NAGY MAGAS SZÖVETSÉG, AZ ALANT CSILABIZÁLANDÓ DÍSZES PERGAMENT BOCSÁJTA KÖZIBÉNK, MELYNEK OLVASATÁT ÉS MEGVÁLASZOLÁSÁT KÍVÁNÁ VALA!

„Hot dog, a kávé, a sült limonádé…” hallgatjuk a rádióban a régi Pa-Dö-Dö slágert, mialatt az autópályán rostokolunk a több órás dugókban. Durva hosszú sor kígyózik a bolt előtt, bent minden kifogyott, még a bubis víz is. A turistákkal közös illemhelyen, már a reggeli takarítást követő fél órában az utolsó centiig kihúzkodják a papírt, nagy gubanc-halomba, az előtérbe (jeles szórakozás).

A tizenkét hónap közül talán az április és a május a kedvenceim. Ez az igazi tavasz. Frissen és üdén zöldellenek a levelek, körös-körül virágok pompáznak, rovarok zümmögnek, pillangók libbennek, madarak dalolnak, illatozik és lüktet a természet. Felébredt téli kábulatából. Bármerre csatangolok, számtalan apróbb-nagyobb élmény tárul elém. Nekem ezt jelenti az első túra. Persze az elmúlt évtizedek képei gyakran visszaköszönnek, de mégsem ugyanazt látom. Minden mindig más, tartogat valami újat. De az élmény ugyanaz marad, és pont olyan örömöt okoz. Hiszen a természet örök!

Jócskán kitavaszodott, immáron másodszor. Hála az égnek, hurrá, vidáman elénekelhetjük, hogy „tavaszi szél vízeet áraszt, virágom viirágom” . Vagy azt, hogy „csavaros a - csavaros a disznó … stb.” Ez rendben is van, viszont hiába vagyunk túl az első szezonnyitó kirándulásainkon, ha eddig igazán nem tettük meg, „hát jobb későn, mint soha” címszóval, igen csak esedékessé vált szeretett sajkánk górcső alá vétele. Meg úgy általában, soraink rendezése.

Végre itt van, megjött, elérkezett! „Április ó április, minden csínyre friss!”, annak is a vége. Útra kelhet a RHEA! Még cudar hideg van, a víz mindössze hat fokos, fú az északi veszettül, de nem bírunk a vérünkkel. Isten velünk, ki ellenünk?! Nyissuk meg ezt a szezont is, méghozzá méltóképpen! Neki a fergetegnek, irány Badacsony - hová is más merre -?

Idén hatodik alkalommal találkoztak a Folkboatok, hogy egy közös túrázás keretén belül együtt töltsenek néhány felejthetetlen napot, aminek az emlékeivel sikerül valahogy kihúzni a következő csaknem egy évet.

A francokat! Ember tervez, Isten végez. Ott kell lennem estére Siófokon, halaszthatatlan ügyben. Most nem térnék ki ennek mibenlétére, csak annyit, hogy ama bizonyos háromszáz egynehány milliárdnak, melyet a Balatonra szántak, egy tollvonással történt visszavonásával kapcsolatos, melyről természetesen, megfelelő információk birtokában írni szeretnék (érzem „kellemetlen” kötelességemnek). Most maradjunk a túránál.

A Glowfast Marine kifejezetten a biztonságot, a teljesítmény növelését és a hajókezelést segítő, sötétben világító termékeket gyárt. Az ausztrál cég először sötétben világító termékeket készített az ipari és katonai felhasználás céljából, ám egy közös munka a 2003-as Americas Cup-ra az Oracle BMW-vel elindította a marine üzletágat is.

Na, végre! Annyi akadály, gond, baj után a kék, karcsú hajó siklik a friss júniusi szélben. Irány a keleti medence. Lett ám itt felfedezni való. Persze, hogy az újonnan épült kikötő az első célpontunk.

Egy adriai vitorlázás mindig feltölti az embert, különösen télen, amikor jó szelek is vannak, és a vitorlázás kemény fizikumot és komoly tudást igényel. Az idei karneváli vitorlázásra egy Salona 37R típusú ’performance cruiser’-t béreltünk, ami egy nagyon gyors vitorlás (néhány éve az év vitorlása is volt!). Spinakkert is kértünk, hogy még gyorsabbak legyünk! A Salona 37R-es egy jól megtervezett, és jól kitalált vitorlás, élvezetes vele vitorlázni.

A karibi vitorlástúra végén ez volt a jól megfogalmazott konklúziója a csapatnak és a másik, hogy még maradnának egy hónapot…

Legalább is nekem. Októberünket, úgy ahogy volt, elvitte az ördög. Eső, veszett szél, hideg. És még dolgozni is kellett – miféle „kispolgári csökevény”-! Hiába vártuk az „idősebb hölgyek nyarát”. De most, így a végén, még beugorhat pár szép nap. Uzsgyi kifelé, kezdődhet a búcsútúra.